Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
Justh-párt ellen, így még a múlt évben is a kassai választókhoz intézett nyílt levélben. Ennek következtében talán megbocsátható tévedés volt részemről, hogy a Justhék és a szocialisták közötti szövetkezést úgy ítéltem meg, hogy ezzel alaposan meggyengült az ellenzék harci pozíciója, mert ez a szövetkezés lehetetlenné teszi az ellenzéknek a tömörülését és az egyesülését. Pláne amidőn Polónyi Géza a budget tárgyalása alatt a legvisszataszítóbb reakció szításában kéjelgett és ebben a néppárt tapsaira aspirált, jóhiszemű volt az a tévedésem is, hogy Polónyi viselkedése kizárttá teszi azt, hogy a véderővitában ismét mint a Justh-párt „spiritus rektora" szerepelhessen. Most, miután az események mindezeket a feltevéseimet meghazudtolták, úgy nincs mit már tennem, mint szerényen beismerni, hogy igenis nagyban tévedi em akkor, amidőn egy „kormánybuktatásra szövetkezett ellenzék" magatartását a honestas publica 136 alapján véltem megállapítani. Mint régebbi politikusnak, talán szégyellnem kellene azt a naivitásomat, mellyel a viszonyokat akkor megítéltem, és nem vettem számításba a „hatalomravágyás" ösztönének szuggesztív erejét, mely hatalmasabb minden egyéb elvi differenciánál. Mert csak így magyarázható meg, hogy ma körülbelül épp ott tartunk, mint anno 1904, amidőn a függetlenségi testvérpártok a szent haza nevében megfeledkeznek minden differenciáról, mely a múltban őket elválasztotta, amidőn a megfogyott, de erkölcseiben törhetetlen néppárt a kárt okozás kéjes érzetével keveri a kártyákat, és amidőn az „előkelően félrevonuló" Andrássy reménye és vigasza mindazoknak, akik nekitámadnak az öreg Andrássy politikai művének és ezen cselekedetükben a fiúra való hivatkozással vélik sikerüket leginkább biztosítani. Egyszóval megint feltámadt a koalíció, és ezt látva az ember önkéntelenül kérdi, hát ha ennyire szeretett élni, akkor miért bomlottf el, amikor a hatalmat tényleg birta. Talán elvi okokból? Ugyan kérem — amily kevéssé elvi okok azok£amelyek az ellenzék mai koalícióját létrehozták, épp oly kevéssé voltak elvi okok az okozói annak, hogy a koalíció 1909-ben szétbomlott. Akkor a koncon való összeveszés volt rugója a nagy és hangos szavak mögé rejtőző szétválásnak, ma az elveszett konc visszanyerése utáni áhítozás az, mi erősebbnek bizonyul a múlt minden gyűlöletes emlékénél. És itt differenciákat sem csinálhatok, még Andrássyt illetően sem. Ez utóbbira nézve legfeljebb csak annyit, miszerint koncedálom, hogy ő nagyobb úr lévén a hatalom és befolyás után másként és más szempontból vágyakozik mint pl. Justh Gyula, s hogy nála a harci kedv felidézésében nagy része van annak a gyűlölködésnek is, amellyel a mai kormány iránt (amely az ő politikai nélkülözhetetlenségének a megcáfolója) viseltetik. A társaság azonban együtt van, hogy Polónyi utasításait követve irtó (nemzetmentő) hadjáratot folytasson a kormány ellen — függetlenül az egyébként fennálló elvi differenciáktól. Ebben tényleg nyugodtak is lehetnek, mert feltéve, hogy koncentrált támadásuk eredményhez vezet, úgy az elért eredmény, azaz a hatalomban való részesedés lehetősége kétségtelenül becsesebb lesz annál, semhogy az „elvi differenciák" felvetésével maga az eredmény is veszélyeztetnék. A gyakorlati szükségletekkel való bölcs megalkuvásban a volt koalíció
