Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

ja úgy nyilatkozott előttem, hogy ha A. holnap az obstrukciót elítélné, úgy rövid idó'n belül megtörik az ellenzék szélső ellenállása, s hogy ez tényleg az illetőnek nézete volt, kitűnt abból is, hogy Andrássy beszéde után, mely inkább igazolta, semmint elítélte volna az obstrukciót — az említett temperamentumos képviselő így kiáltott fel: „most már a csata eldőlt, megnyertük az ütközetet". A beszéd előtt közöltem ezt a hírt Andrássy egyik bizalmasával, Esterházy Móriccal, aki elítéli az obstrukciót, hogy vajon Esterházy közölte-e véleményét Andrassyval, azt nem tudom, tény azonban, hogy Andrássy beszédében a technikai obstrukció elítélésére nem talált még abban a leplezett mértékben sem, mint Apponyi felszólalásában. És ha semmi egyebet nem tartalmazott volna A. beszéde, mint a kisebbség „küzdelmének" szítását, úgy ez már magában véve is elegendő lett volna arra, hogy az ellenzék, a szélső, az obstruáló és lehengerlő függetlenségiek ezentúl Andrássyban lássák az „ellenzéki ostrom egyik fővezérét". És ezért már ma is készséggel hozzájárultak ahhoz, hogy tekintsük a tegnapi napot egy fontos történelmi dátumnak, mely fontosságában kétségtelenül csak növekedni fog azáltal, ha a mai feszült szituáció révén előbb-utóbb komolyabb válság következnék be. Készséggel megállapítom már ma is, hogy ennek a válságnak a felidézésében jelentős része lesz Andrássy mai beszédének, s így talán elsősorban ő lesz felelős azért aminek bekövetkezése saját szavai szerint „kétségbeeséssel tölti be hazafiúi lelkét". [...] Nem azért foglalkoztam oly hosszasan Andrassyval, mintha a felette gyakorlandó kritikában valami különös Örömöm telnék, de júl. 22. beszédét annyiban igen fontosnak találtam, mivel államférfiúi voltára nézve egy historikus dokumentumot képez. Hogy ez a dokumentum nem éppen kedvező, azt sajnálom, mert élénk emlékemben él az az idő, amidőn Andrássyt mint pártvezéremet tisztelni és megszeretni tanultam. Sajnos, hogy az egyéniségében (talán környezetében) rejlő gyengeségek ily mérvben elhatalmasodtak felette, s hogy olyan útra lépett, ahol szükségképpen csak csalódások várják, aminthogy épp legjobb barátai (nem szatellitái) már ma csalódtak benne. Mert nem az irányváltozás esik zokon, hisz elvégre a változó események behatása alatt állva politikai nézeteink is átalakulást szenvedtek. „Naplóim", melyeket 20 év óta vezetek, bizony csak amellett tanúskodnak, hogy a. 40 éves férfiú nem egyben egészen másként lát és ítél, mint a lelkes fiatal. Készakarva intim impresszióimat jegyeztem itt fel, hogy ilyképp megörökítsem — lehetőleg híven — evolúciómat.Tudom, hogy e lapok sok ellentmondást tartalmaznak, aminthogy nem is lehet másként ott, hol a nézetek kialakulása csakis az élet tapasztalati iskoláján át válhat érthetővé. És ha Andrassyval szemben talán elmondhatom, hogy nálam a szív és az érzelem politikája mindinkább háttérbe szorult, amint politikai értelmem erősebbá és a külső impressziókkal szemben függetlenebbé és önállóbbá lett, úgy Andrássy „változásával" szemben kritikám nem érheti magát a változás tényét, hanem csakis azokat a körülményeket és az ezen körülmények által kiváltott indítékokat, amelyek összessége egy Andrássyra nézve nem kedvező jellemrajznak szolgálhat hátteréül. Politikai evolúciója egyébként nem lepett meg, hisz talán még az elmúlt nyáron e „naplókban" jegyeztem fel, hogy Andrássynak nem marad egyéb