Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

átvinnie. (Megjegyzendő még az is, hogy viszont Justhék Andrássy pluralitásos javaslatában látják a koalíció legfőbb bűnét és ennek tulajdonítják elsősorban a függetlenségi lelkiismeret felébredését, ami a koalíció bukásával járt.) De minderre fátyolát borította a „közös" gyűlölet, a bosszúvágy azokkal szemben, akik ezideig legalább szerencsésebben kormányoztak. így beállítva Andrássy egyéniségét csak érthető, sőt természetes is, hogy Ő is a véderojavaslatok tárgyalásánál látja elérkezettnek az időt arra nézve, hogy koncentrált támadást intézzen a kormány ellen és támadja magát a 67-es alkotást is ott, hol a támadások kétségkívül a legveszedelmesebbek. [...] És ha teljesen érthető' volt, hogy Andrássy nem vehetett aktív részt a Khuen kormány támogatásában, úgy viszont egyenesen érthetetlen (a személyes indokoktól eltekintve), hogy Andrássy az 1910. évi választások sikere után azt tartsa legfőbb kötelességének, hogy a lehetőségig diszkreditálva a munkapárt politikáját, közvetve ismét a koalíciónak, mint ellenzéki blokk-nak megalapozásán fáradozzék. Pedig ez volt Andrássy akciója — már amennyiben t.i. a politikában részt vett. így már tavaly nyáron egy újság interjú alakjában kinyilatkoztatta, hogy azért ellenzéke a kormánynak, mivel a katonai program nemzeti irányát e kormány által veszélyeztetve látja, továbbá, mert szigorúan ragaszkodik a megyei autonómiához, mint a nemzeti ellenállás esetleges fegyveréhez és végül mert rosszallja pluralitásos vál. reformjának az elejtését. Egyúttal már tavaly nyáron szó esett arról, ami azóta be is következett, hogy Andrássy pol. barátait egy ún. Társas klubba kellene tömöríteni, egyszóval már tavaly nyáron Andrássy homlokegyenest ellenkezőjét cselekedte annak, mint amit még februárban hirdetett, mert már tavaly nyáron, dacára 67-es voltának, egy éles ellenzéket képezett a 67-es alapon álló kormánynak. Lehet, hogy Andrássy azzal nyugtatja meg lelkiismeretét, hogy hiszen neki nincs pártja, tehát a politikát is kizárólag a saját személyére űzi, ámde a valóságban tudhatja Andrássy, hogy az ő nagyon is észrevehető különállása egyik erőssége azoknak a 48-as politikusoknak, akik a múlt időkben is leginkább a 67-es táborban létező differenciákból merítették a maguk erejét. De szükségképpen kifejezésre jutott Andrássy magatartásának a helytelensége a most tárgyalás alatt levő katonai javaslatokkal szemben, amennyiben már 67 óta a hadsereg kérdése volt mindenkor az, amely az ellentéteket 67 és 48 között leginkább kiváltotta. [...] Ennek a problémának a megvilágítására szolgált volna az a beszéd, melyet Andrássy júl. 22-én a házban tartott. Készakarva használtam e szót — volna —, mert nézetem szerint Andrássy beszéde semmit sem bizonyított, és csak felette hiányosan „igazolt". Mert ha igazolás számba mehet az a szélsőség, az a minden objektivizmus híjában szenvedő szubjektivizmus, mely A. beszédét áthatotta, akkor elismerem, hogy A. „igazolta" a maga politikai Pál-fordulását. [...] Hogy a t. ellenzék ujjong Andrássy tegnapi állásfoglalásán, azt annyiban értem, mivel még tegnapelőtt is a t. ellenzék attól tartott, hogy a nagy míveltségű guvernementális Gróf, a házszabályreformok egyik szószólója, a parlamentarizmus egyik oszlopa el találná ítélni azt a visszataszító komédiát, amelyet az ún. „nemzeti kisebbség" a ház tanácskozásaival napok óta űz. Andrássy beszédét megelőző éjjelen a t. ellenzék egyik temperamentumos tag-