Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

további kommentár felesleges, elég az hozzá hogy a t. függetlenségiek szemében a „mesterpróba" mindenkor a szitkozódási és durvasági készséggel és képességgel volt kapcsolatos. Épp ezért csak fölötte komikus és az invenció hiánynak teljességére vall az az ürügy, amelyet a függetlenségiek, illetve a nemzet igaz lelkiismeretét kifejező' ellenzék az árpádi beszédben feltalálni véltek, hogy az elámítandó nemzettel elhitessék, Őket a munkapárt sértő magatartása kényszerítette a technikai obstrukcióba. Az ország szellemi reputációja érdekében remélem, hogy nem lesz sok oly „szamár", aki ennek a „szamár" beállításnak felüljön, szemeló'tt tartva különösen azt, hogy a technikai obstrukció már júl. 12-e óta kísért, amidőn még híre hamva sem volt az árpádi beszédnek. [...] Az Andrássy személye iránt táplált tiszteletem sem tarthat vissza attól a súlyos kritikától, mellyel kénytelen vagyok Andrássy magatartását elbírálni. Az az Andrássy, aki 1910. február havában főleg abból az indokból oszlatta fel az Alkotmánypártot, mert nem tartotta megengedhetőnek, hogy a 67-es kialakulás elé egy 67-es párt nehézségeket gördítsen, az az Andrássy, aki 1910ben szinte kereste Tisza barátságát, hogy vele a 67-es kibontakozást előkészítse — és aki akkor nem talált eléggé elítélő szavakat arra, hogy a 48-as pártok politikáját kellőképp jellemezze, most ismét kellős közepén áll az ellenzéki küzdelemnek és talán nem is sok választja el attól, hogy „éltető szelleme" és „arisztokratikus cégtáblája" legyen annak az ellenzékben megújult koalíciónak, amely a haza megmentését ismét csak a személyes indulatok kielégítésétől várja. Andrássynak ez a szerepe nem jött váratlanul, hisz benne az ellenzéki férfiú „lekiismerete" rögtön feltámadt, mihelyt meggyőződött arról, hogy a Khuenkormány erosebb, mintsem azt még 1910 első felében gondolhatta volna. Az a látszólagos államférfiúi nobilitás, mellyel pártját feloszlatta — az események folyamán kicsinyes és kislelkű számításnak bizonyult, mellyel a „jövó't" tévesen eszkomptálta

128 abban a feltevésben, hogy a választások nem fognak a munkapárt abszolút győzelmével végződni, hanem a szituáció úgy fog kialakulni, miszerint a munkapártnak az Ő és barátai akkor értékesítendő támogatására nagy szüksége lesz. Amint Andrássy ebben a számításában is csalódott, abban a percben kezdett csak előtte világossá lenni, hogy őt a munkapárttól nagy elvi differencia választja el, és kezdett hevülni azért a programért, melyet februárban nem akart párthatározattá emelni, sot mi több, melynek biztosításáért nem is akart egy külön pártalakítást megtűrni. A múlt évi választások óta Andrássy mindinkább ellenzéki szerepet játszott, mely tényen nem változtat azon körülmény sem, hogy Andrássy ma pártonkívüli, azaz hogy pártkereteken kívül állva vezeti az intrikát a Khuen-kormány ellen. Az ellenzék minden nagyobb akciójának, minden személyes hajszájának hátterében ott állott Andrássy, bujtogatva és biztatva azokat, akiket a kormány megostromlására épp alkalmasoknak vélt. Talán az egy Polónyit kivéve Andrássy már összeszövetkezett az ellenzék minden árnyalatával és egyaránt szívesen kezet fogott a ripok Szmrecsányival, a félbolond és perfid Rakovszkyval, a klerikális Apponyival, sot még Justhtal is, dacára annak, hogy 1 7a év előtt egyenesen Justhot tette felelőssé, amiért katonai programját nem sikerült