Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

ban is, és amely ma is kíséri a t. pártot a nemzeti komédiák eljátszásánál. Elvégre ideális célokkal frivol játékot űzni nem szabad és vagy szent és szilárd egy pártnak a meggyőződése, amelyért a küzdelmet, a lemondást, a szenvedést is hajlandó elviselni — és akkor egyenesen lehetetlen, hogy egy párt épp akkor mondjon le kardinális elveinek megvalósításáról, amidőn tényleg a nemzet nagy többsége felett rendelkezik. Mert kérdem, mikor lesz egy párt kedvezőbb helyzetben, mint volt a függetl. párt 1906 tavaszán? És kérdem, egyáltalán mi értelme van egy politikai harcnak, ha a kunjunktúrák kedvező kialakulásával is a konjunktúrákat nem arra használja ki, hogy az elveit a maga erejének felhasználásával részben legalább megvalósítsa, hanem csupán arra, hogy a megalkuvást magával szemben kierőszakolja? Ezen alku passzíváit a feladott, helyesebben a gyakorlati politikából kikapcsolt elvek képezték, míg aktíváit az ezen elvek kikapcsolása által biztosított hatalomban való részesedés. Egy párt, amely eljárását még azzal is tetőzte, hogy 4 év alatt a nemzetet egyetlen egy igaz és őszinte szóra sem méltatta, csakugyan eljátszotta jogosultságát ahhoz, hogy egy érett nemzet életében még továbbra is döntő, irányító szerepet vigyen. És hiába szedik elo Kossuth, Apponyi a régi küzdelmek elporosodott rekvizitumából a nagy nemzeti torna bajnoki kosztümjeit, a nemzet észreveszi a maskarát és mert meleg is van, unja és kerüli a nemzeti színpadot. így tehát, ellentétben a t. ellenzéki lapok azon reménykedésével, hogy a kormányt elsöprő nemzeti közvélemény még csak ezután fog felébredni — a közelmúlt események tényei által igazolt és indokolt közömbösséget ésszerűnek, tehát valónak is tartom. Jún. 24-én több képviselőtársammal együtt részt vettem az első „Dreadnought" vízrebocsátási ünnepén. Szép és felemelő' ünnep volt, nagyhatalmi állásunk kifejezője, mely reánk magyarokra nézve is elsőrangú fontossággal bír. Ez alkalommal érintkeztem először leendő uralkodónkkal, Ferenc Ferdinánd főherceggel. A főherceg kitüntető figyelemmel és barátsággal fogadta a magyarokat (így az összes képviselőt behívta a díszsátorba), velem két ízben is elég jó magyarsággal társalgott és általában még az ellenzéki képviselőkre is kedvező benyomást tett. Egy ily felületes és külső ceremóniák által körülírt találkozásból messzebbmenőbb kombinációkat levonni dőreség lenne, egyénileg azonban úgy vélekedem, hogy őbenne nem kell a dualisztikus alkotmány ellenségét keresni, feltéve persze, hogy a dualizmusban a monarchia nagyhatalmi ereje is kifejezésre és védelemre talál. Mert, hogy a főherceg erre a nagyhatalmi állásra fekteti a fő súlyt, az bizonyos, és valóban csak egy Justh Gyula lehet arra képes, hogy a trónörököstől reméli az ált.és egyenlő' választói jog, a függetlenségi párt politikájának (közjogi rész) felvirágoztatását. Ebben a kérdésben a főherceg úgy hiszem hajlíthatatlan, ellenben ha a dualisztikus államforma a monarchia további erősödésére beválnék, úgy azt sem tartom kizártnak, hogy bizonyos külsőségekben (pl. címer, jelvény) a főherceg engedékenyebb lesz a királynál, aki a 67-iki kiegyezés elfogadásával egyénileg már oly nagy horderejű koncessziót tett, hogy érthető, miszerint minden még oly csekélynek látszó újítástól is fél, mert attól tart, hogy végeredményében a monarchia teljes szétesése az Ő nevéhez fog fűződni. [...]