Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Bevezető: Návay Lajos élete és politikai pályája

Kristóffy — mert ő ritka művelt, tanult és komoly fiatalember volt. Mint tiszteletbeli aljegyző' mellettem dolgozott, s én sok szeretettel igyekeztem őt a közigazgatási és politikai pályára előkészíteni. Kár, hogy céljainak elérésében nemigen volt válogatós. Midőn utánam a főjegyzői székbe ült, azon kezdte, hogy belső világnézete ellenére a parasztszocialistákkal és földosztókkal kacérkodott."

12 Kristóffy ez utóbbi megállapítása elfogult és túlzó. Éppen belső meggyőződése, az otthonról hozott liberális szemlélete fordította a figyelmét az alföldi munkáskérdésre. Szociálpolitikai törekvéseinek a tárgya lett a mezőgazdasági munkás réteg, amelynek egyre romló életfeltételeit statisztikailag is kimutatta.

13 Erről vall naplójában is: „Körülményeimnél és hajlamaimnál fogva közvetlen érintkezésben állok a néppel. Az »alföldi munkás«, a szobatudósok legújabb réme, előttem nem ismeretlen, hanem nagyon is ismert alak. Előre bocsáthatom, hogy az ismeretség nem hogy elidegenített volna a szegény munkástól, sőt mennél jobban láthattam bele lelkületébe, annál nagyobb vonzalmat éreztem irányában. Én az alföldi parasztban minden míveletlensége dacára nem egy rendbontó elemet leltem, de igenis, sokszor durva kéreg alatt a nemes gondolatok és érzelmek gazdag forrására akadtam."

14 Az agrárszocialista mozgalmakban is kifejeződő munkáskérdés megoldására tett javaslatában viszont már nem léphette át osztálykorlátait. Elegendőnek ítélte a forrongás leszerelésére a több munkaalkalmat, a jobb napszámot, a szociális körülmények javítását. Ennyi volt tehát a „kacérkodása" a „parasztszocialistákkal" és a „földosztókkal". A legradikálisabb időszakában is csak a Függetlenségi Párt elvi támogatásáig ment el. Naplójában a haza palotája hű komondorának nevezte a pártot. Ekkor még Justh Gyulához is atyai jóbarátság fűzte.

15 Az ellenzék táborán belül mégis a Nemzeti Párt programja állt hozzá a legközelebb, s hogy ez mennyiben jelentett „ellenzékiséget", arról naplójában a következőket írta: „Emlegetik általában, hogy a kormánypárt és a Nemzeti Párt közt elvi differenciák nincsenek. Ha csak azt vesszük tekintetbe, hogy mindkét párt a kiegyezés alapján áll, hogy mindkét párt a mai dualisztikus viszonyokban látja egy szép jövő biztosítékát — úgy igaza van azoknak, kik szerint a nemzeti párt a kormány párttal egy programmal bír. De ha a dolgot szemügyre vesszük, tapasztalni leszünk kénytelenek, hogy e pártok közül az egyik a fenntartás fogalmát a stabilitás fogalmával összezavarva, el akarja hitetni a nemzettel, hogy előrehaladásnak a közjog terén nincs helye, hogy 1867 örök időkre megállapította az ország viszonyait, hogy a csonka államiság, melyet 67 óta élvezünk, a legfőbb jólét, melynél többet kívánni telhetetlenség volna. Elégedjünk meg úgymond a meglévővel, a gravaminális politika ideje hál' Isten lejárt, a nagy tehetségek elvonása a sérelmi politikai viták által, hála a megalkotott törvényeknek immár megszűnt, a nemzet felszabadulva az alkotmány védelme, az önvédelem békóitól, immár minden tehetségét az ország belállapotaira, üdvös reformokra fordíthatja... Míg a pártok egyike ekként szól, míg a pártok egyike a maga nem mondom ámító, de igenis önámító politikájával az épületet építi és nem veszi észre, hogy ennek alapja megsüppedt, — addig a pártok másika e szavakkal fordul a nemzethez: Igen, 1867 végre biztos alapokra fekteti a hazai jog, a