Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
mungó lapoknak", hazafias felháborodással utasítva vissza azokat az „aljas reáfogásokat", mellyel a Justh-párt „szűz tiszta nemzeti programját" a bécsi kamarilla bérencei illetni merészelik. És Justh Gyula holnap is Pécsett lesz (május 21-én), hogy újabban is megpecsételje azt a szövetkezést, amelyet idefenn nyíltan bevallani nem mernek, mert félnek a szövetkezésben rejlő kompromittálástól. [...] Polónyi egyébként, hogy új szerepkörében minél nagyobb sikereket arasson — sietett a kath. népszövetség ülésén (máj. 14.) Rakovszky Béla, Zichy Aladár stb... patronázsa alatt egy olyan zamatos ultra-klerikális beszédet tartani, amely a maga nemében is felülmúlja önmagát. Az „antiszemitizmus kultusza" ez volt Polónyi vasárnapi beszédének a gerince és ez elegendő volt arra, hogy a néppárt és az agrár-klerikálisok lovagjai zászlót hajtsanak az előtt a férfiú előtt, aki erkölcsi tekintetben a tisztességesen gondolkodók előtt már régen halott. De hát aki a néppártnak, mint pártpolitikai közületnek a lélek- és erkölcstanát ismeri, az nem csodálkozhat azon a szövetkezésen, amely az erkölcstelen Polónyit 121 mások becsületébe gázoló, rágalmazásból élősködő' párttal egy fedél alá hozta (ha mindjárt talán csak ideiglenesen is). Amin azonban inkább csodálkozom, úgy ez az egyéni és talán nem politikai szimpátia, amellyel Andrássy a néppárt iránt viseltetik (ezt már a koalíció idejében is észleltem), és amely a mai politikai helyzetben a néppártot Andrássy legközvetlenebb barátjává, szövetséges társává teszi. Nem akarom azt mondani, hogy ezáltal a néppárt barátja — Polónyi is — Andrássy elfogadott barátjává lett, de tény, hogy Andrássy rendszerint savanykás arckifejezése felderül, mihelyt valamely Rakovszky, v. Molnár apát, utóbb amióta Khuent támadja még Szmrecsányi György is, a láthatáron feltűnik. Ami egy olyan kiváló, intakt és egyenes gondolkodású férfiúnál, mint Andrássy, valóban csodálatos, de egyben sajnálatos elfajulást jelent. A boszorkánykonyha szakácsai és kuktái nekem a legnagyobb mértékben antipatikusak és csodálom Andrássy naiv hajlandóságát. A már hetek óta húzódó kultusz vita mindinkább a „felekezetiség" jegyében mozog. Szabadkőművesség és kongregációk — ezek a sarkpontok, amelyek körül a többé-kevésbé gyűlölködő elfogultság itt is, ott is kialakul. Néhány mérsékelt, liberális és okos beszédtől eltekintve (ilyen volt Andrássyé) az egész vitán kresztül a felekezeti türelmetlenség hangja vonul, mely türelmetlenséggel egyenrangú az az elfogultság is, amely a „szabadgondolkodás" cégére alatt szintén melegágya a mások érzelmi világával szemben tanúsított szűkkeblű türelmetlenségnek. E tekintetben lényegében nincs is különbség egy Kelemen Samu, vagy egy Rakovszky István, egy Huszár Károly, vagy egy Váradi Zsigmond között. Hogy ezt a felette miazmatikus 122 légkört Polónyi örömmel üdvözölte, só't hogy azon volt, miszerint a maga részéről is mindent elkövessen, hogy a kedélyeket még inkább felcsigázza, az csak természetes, ismerve Polónyi Géza hajlamait és perverz természetét. Kétségtelen, hogy a zsidók hellyel közzel túlságosan tapasztalható előrenyomulása reakciót ébresztett, s ha a jelek nem csalnak, úgy előestéjén állunk egy második antiszemisztikus korszaknak. (Egy a nyolcvanas évek elején, tiszaeszlári pör.) Ennek a korszaknak volt beharangozója Polónyi is, miután múlt pénteken (jún. 2-án) egy majdnem négy
