Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
idején a Lloyd Klub csendes berkeiből új politikai életre szólította Lukács Lászlót, úgy most viszont politikai találkozásokat rendez azzal a Kristóffyval, akinek jellemzésére még néhány éve az Ő szókincsében sem talált elég durva és jellegzetes kifejezést. Őszintén szólva nem sokat bízom Kristófi politikai jövőjében, de ha ilyenről még szólni lehet, úgy bizonyos, hogy ennek is úttörője, magyarán szólva gimplije 118 Justh Gyula. Mert aminthogy ma Lukács ül benn a kabinetben, Justh egy törpe minoritás élén búsul az elveszett Carthago romjain, úgy kétségtelen, hogy a Kristófi szövetkezésnek is —• ha egyáltalán lesz eredménye —, úgy ez csakis Kristófi javára szólhat majd és Justh megint majd az utolsó percben el fogja játszani a „becsületes becsapott" dühöngő szerepét. Elég az hozzá, hogy a szocialisták, akiket a „nemzeti hősök" állandóan hazátlan bitangoknak neveztek, húsvéti kongresszusuk alkalmával egy felhívást intéztek a Justh-párthoz, melyben e pártot a katonai javaslatok elleni végletekig menő harcra felhívják, helyesebben utasítják, viszont ennek fejében a maguk támogatását (kravalok és tüntetések rendezésével) felajánlják, hogy ekként megvalósítsák a nagy közös célt: az általános, egyenlő és titkos választói jog törvénybe iktatását. A Justh-párt e hó 29-én tartott értekezletén foglalkozott ezen fegyverbarátkozási ajánlkozással és a jelenlevő 19 párttag egy (Polónyi Dezső') kivételével elhatározta, hogy az ált., egyenlő és titkos választói jog kivívásáért felajánlott támogatást hazafiúi örömmel és készséggel fogadja, mivel a választói jog radikálisan demokratikus reformja képezte az „igazi" függetlenségi párt mindenkori alapprogramját. Úgy látszik, Justhék azt hiszik, hogy a közelmúlt minden emléke feledésbe ment már, feledésbe ment az a gyűlölet, amellyel az ún. „haladó pártot" 119 támogató szocialistákat illették, akik pedig akkor sem tettek mást, mint azt, hogy támogatták azt a pártot, amely az Ő kedvük szerinti választói reform megvalósítását tűzte ki programjaként. Hogy ez a párt nem a függetlenségi, hanem a haladó párt volt, nem a szocialisták rosszlelkűsége, hanem csak amellett bizonyít, hogy akkor (1905/6) nem a függetlenségi, hanem a haladó párt volt az, amely az ált., egyenlő és titkos választói jog mellett lelkesedett, és mint ilyen, magához csatolta a hazafias pártok részéről cudar, hazátlan bitangoknak ócsárolt szocialistákat. [...] Mi jó várható már most a szocialistákkal való szövetkezésből? Benn a házban a véderővita alkalmából eredmény csak az lehet, hogy lehetetlenné teszi a kooperációt a többi ellenzéki párttal, így Kossuthékkal, különösen pedig Andrassyval. Csodálatos, hogy Justh, aki az ördöggel is szövetkezni hajlandó, nem veszi tekintetbe, hogy mily eró't képviselt volna az ő számára is, ha a véderővitában mint „ad hoc" szövetséges egy sorban küzdhetett volna Apponyival, Andrassyval. Kétségtelen, hogy az összeforrt ellenzéknek koncentrált támadása komoly és nehéz vitát provokálhatott volna, miglen széttagoltan és egymással majdnem szembenállva az ellenzék ereje valami félelmetesnek nem látszik. (Ezért gyanakszik Andrássy, hogy talán megint Lukács volt az, aki ezt a „honmentő eszmét" Justhéknak szugerálta.) Valószínű, hogy ismétlődni fog a bankvita jellege, leplezett obstrukció a Justh-párt részéről (mely emóciót azonban kelteni nem volt képes), és egy inkább tessék-lássék ellenzés a többiek részéről, akik ekként is kívántak Justhéktól különbözni.
