Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - Változások a településhálózatban a XVI. század második felében

pülő szerbek nagy számából is következik, akik fó'leg a Maros-mentének Arad melletti és attól keletre fekvő részét szállták meg. A hadjárások idején, mivel nem közvetlenül a frontvonalban helyezkedett el, kevesebbet szenvedett vásárhelyi náhijében is egyértelmű gyarapodást találunk.

14 1557—58-tól a települések száma (18) 1570-re, jóllehet egy része pusztaként, de művelt pusztaként szerepelt, majdnem a duplájára (34) növekedett. A lakosság szám is gyarapodott: 1557—58-ban 406, 1560-ban 545 volt, amely 34,2%-os növekedést jelentett, 1570-ben 992 (Az 1557—58-as adathoz viszonyítva 144%os növekedés.) volt a családok száma. Különösen jelentősnek bizonyult a mezővárosok fejlődése. Vásárhely lakóinak száma 135-ről 31 l-re, Makóé 300-ról 595-re emelkedett, amely mindkét esetben több, mint a két náhije területén bekövetkezett lakosságnövekedés százalékos aránya. A fenti lakosság számok természetesen minden esetben a defterekben megadott családfő számokat jelentik. Meglepő, hogy az 1550-es évek elején lejátszódó hadi eseményektől távolabb levő békési és zarándi náhijékban is száz százaléknál magasabb a családok számának növekedése 1567-ig (békési náhije: 128,6%, zarándi náhije: 139%.)

15 Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy az 1557—58-as defter pontatlansága mellett számolnunk kell a lakosság nagyarányú elmenekülésével 1551—52-ben, annál is inkább, mert a rendkívüli állapotok ekkor másfél évig tartottak. A lakosság a vész elmúltával lassan visszatért. Lakóhelyéhez, úgy látszik, annyira ragaszkodott, hogy 1567-ben a rövid ideig tartó gyulai osrtom után már ismét a helyén volt. Hogy Gyula ostroma és az 1566-os török hadjárat régiónkban nem járt akkora mozgással mint az 1551—52-es háborúk, az 156l-es magyar portaösszeírás is bizonyítja.

16 A Földváry László által készített dicajegyzék régiónk teljes területét átfogja, sőt Csanád megye Marostól délre eső részét is számba veszi. A korabeli magyar összeírásoktól eltérően — igaz, a portaszámok ebben is ugyancsak alacsonyak, ha a defterekkel összevetjük őket — a településekről készült jegyzék viszonylag pontos képét adja a korabeli település-rendnek. Míg például az 1557—58-as defter régiónkból csak 165 helynevet tartalmaz addig, az 156l-es Földváry-féle összeírás 197-et tüntet fel. A defterekben (1560, 1567, 1570, 1579) előforduló 253 település név azt bizonyítja számunkra, hogy a hódoltság előtt fennállt település-struktúra fő vonalaiban, ha a pusztásodás folyamata új lendületet is vett, épen maradt a XVI. század végéig. A defterek valóságát ellenőrző forrásként felhasználva megerősítik ezt az 156l-es összeírás adatai, amelyeket a későbbiek során oly fontosnak és alapvetőnek ítéltek meg, hogy például Csanád megye újjáalakulása után 1741ben bevezették őket a nemesi közgyűlés jegyzőkönyvébe.

17