Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A tatárjárástól a XIV. század közepéig

A TATÁRJÁRÁSTÓL A XTV. SZÁZAD KÖZEPÉIG Az 1241 márciusában Magyarországra törő tatárok előtt a muhi csata után könnyű prédaként feküdt az ország. Míg a Batu vezette fősereg Pest felé tartott, a bal- és jobbszárny is behatolt az ország területére. A balszárny Kádán vezetésével Erdély elfoglalása után érkezett az Alföldre. Egyik ága Kolozsvár és Várad irányából, legyőzve többek közt a Nadabnál ellenállókat, a másik Gyulafehérvár és Szeben felől tartott Csanád felé, ahol egyesültek. Legyőzték a környék számos falujából Peregen összefutott lakosságot, majd megvívták Egres monostorát.

1 Az ellenség dúlása során pusztult el Csongrád vára, ekkor halt ki a Tápén birtokos Csupor nemzetség. Sokkal nagyobb volt az emberéletben és az anyagiakban esett kár, mint amennyiről a források megemlékeznek. Győrffy György Csanád- és Csongrád megyék településeinek pusztulását talán némi túlzással 80 illetve 70%-ra teszi.

2 Roppant nagy lehetett a veszteség Arad, Békés és Zaránd megyék mezőségi területén is. Az állandó lakhelyekkel ritkábban és későbben települt Mezőség település-szerkezetében hosszú ideig pótolhatatlan veszteséget okozott a falvak, lakóhelyek felégetése. A lakosok búvóhelyekre meneküléséhez és megmaradásához jóval kisebb esélyeket adott a sík, erdőkben, vizekben szegény terep, amelyen a falvak templomának messzelátszó tornya és a házak inkább hívogatták mint taszították a prédára éhes ellenséget. A folyó mente, a Rétség vízivilága nyújtotta az egyedüli, a vidék kevés váránál is jobb védelmet a nép számára, amint Rogerius a Körösközben feküdt Tamáshidáról, Ágyáról és Gyarmatról szólva leírja. A tatárjárás után több emberöltőnek kellett eltelnie, amíg az ellenség okozta sebeket a lakosság és a települések kiheverték. A XIII. században az egyre izmosodó írásbeliség nyomán ugrásszerűen megnövekvő oklevélkiadás a Körös—Tisza—Maros közre vonatkozóan még kevésbé éreztette hatását. Az egész régióra vonatkozóan évtizedenként mindössze 1—2, részünkről is felhasználható oklevél maradt ránk a mongoldúlás utáni hatvan évből. Az oklevelek száma nagyobb mennyiségű a XIV. század első feléből, adataik azonban kisebb számúak mint a XIII. századból származóké. A XIV. század 30-as éveiben keletkezett pápai tizedjegyzékek helynévanyaga ellenben igen tanulságosan használható fel település-történeti vizsgálódások alkalmával. A tizedjegyzékek adatai mintegy összegzését adják a tatárjárás után kialakuló település-hálózati változásoknak.

3 A mongol betörés után a nagyobb településekről (pl. Arad, Békés) szóló híradásokon kívül régiónkról az első információkat a Csanád nemzetség 1247-es keltezésű, hamisnak ítélt okleveléből szerezhetjük. A nemzetség Telegdi főágá-