Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A honfoglalástól a tatárjárásig

ra vizet adtak. Nevük sok esetben szerepel a település elnevezésében (Keczerkutas, Pereskutas, Tótkutas, Gellértkuta, Mélykútúrárós stb.). Kutakat ástak ezen kívül a nyáron és ősszel elapadt vizű erekben is. A középkorból erre mindössze egy adatot találtunk. Fövenyes, Vadad, Erdőhegy, Görhe és Királyi 1394-ben készült határjárása során a határjárók a Királyi határában lévő Horgasérben egy régi kútról tesznek említést.

74 Tehát a jó vizű erekben történő állatitatás mellett (példát már a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében találunk rá

75

), bár mindössze egy adatunk van rá, az erekben ásott kutak vizét is felhasználták. Egy XIX. században készült, Hódmezővásárhely északkeleti határát ábrázoló térképen számos kutat jelölt a térképész az érmedrekben. Kovalovszki Júlia is felhívja a figyelmet az Orosháza környéki középkori településhálózat tárgyalásakor a kutak szerepére. Megfigyelése szerint az Árpád-kori falvakat az erek mellett olyan helyeken létesítették, ahol a medrek mélyebbek voltak, sőt ki is mélyítették azokat. A víz kiszáradása után pedig kutat ástak.

76 A Körös—Tisza—Maros köz település-hálózatában a térbeli eh endezést illetően azon túl, hogy a folyók mentén és az erek partján sűrűbben találjuk a lakóhelyeket, másféle rendszerességet nem fedezhetünk fel, nyilvánvalóan azokon a helyeken, ahol földművelésre, állatok tartására alkalmas helyet találtak, sűrűbben álltak a lakóhelyek. A mocsaras, szikes vidéken pedig hiába keressük a tartós emberi lét nyomait. A föld minősége, a gazdálkodás formája és a települések között, amint arra Bálint Csanád felhívta a figyelmet, szoros összefüggés létezett.

77 Néhol a szállások és a falvak 1—2, 3—4, 4—5 kilométerenként követték egymást, más helyeken 10 km választotta el a lakott helyeket egymástól. Vizsgálódásaink eredményeként megállapítható, hogy a Körös—Tisza—Maros-köz település-rendszerét a települések nagyságrendjét illetően már a XI—XIII században a vertikális tagoltság jellemezte. A közigazgatási, egyházszervezeti központok egyúttal mint piacos helyek a lassan kialakuló árucsere és ezzel együtt a gazdasági élet csomópontjaiként működtek. Közülük három, Csanád, Csongrád és Szeged a vidéket határoló főfolyók túloldalán helyezkedett el, de piackörzetükhöz, közigazgatási hatókörükhöz tartozott területünk is. A koraÁrpádkor piachelyeit (fórumait) is megtaláljuk vidékünkön. Az említett Szombathely mellett már a tatárjárás előtti időben létezhetett az 1266-ban említett (Hód) vásárhely. A Csanád nemzetség 1337-es osztály levelében pedig így szólnak a makói piacról: „... a faluban lévő vásárhelyet annak régi állására vagy helyére vagy visszaviszik, vagy közös megegyezéssel oda helyezik, ahova akarják."

78 A Rétség és Mezőség vidékén egymást váltották a nagyobb, sokszor 350—400 lelket számláló óriásfalvak és a jóval kisebb, 5—10 ház csoportosu-