Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

I. A régió természeti földrajza a középkorban

réti és mészlepedékes csernozjom talajokat, kiváló termó'földeket, az alacsonyabb részeken a réti szolonyec és sztyeppésedő réti szolonyec talajt. Még mélyebben pedig a sós réti talajok keletkeztek.

162 A felszín felépítésére, a talaj jellegére vonatkozó adataink száma igen kevés, inkább közvetve jelennek meg az írásos forrásanyagban. Nem véletlenül a szokásos lösztalajtól eltérő' talajviszonyokra utaló nevek találhatók meg a forrásokban. Agyagos területre utal a Zaránd megyei Agyag-bél.

163 Szent Annától (ma: Sintana, Románia) északra terült el Fazekas-Varsánd,

164 (ma: Vársandul, Románia). Kétegyháza környékén volt található Fazokasegyház.

165 Lökösháza és Kevermes között jegyezték fel Tégláshalom

166 nevét, míg Téglás

167 Gyomával és Őszöddel együtt fordult elő. A felszínen lévő homok két helynévben kapott szerepet: a Csaba és Gyula közötti Fövényesében

168 és az Orosháza környéki Komok- vagy Homokegyházéban.

169 A földrajztudomány talajtani tényezők, vízrajzi adottságok, klimatikai adatok és növény földrajzi meggondolások alapján körvonalazhatja egy bizonyos földrajzi régió flórájának jellemző vonásait. A Körös—Tisza—Maros köz növényvilágára vonatkozóan az ártéri területről egységes álláspont (rétek, galériaerdők váltakozása) alakult ki a földrajztudósok körében. A löszhát növényzetét illetően megegyeznek abban, hogy területét java részben löszpusztarét borította, vita a fás, ligetes, bokros részek mennyiségében merült fel.

170 A forrásokból összegyűjtött adataink bizonyító erejével szeretnénk egyrészt hozzájárulni az eredeti növénytakaróval kapcsolatos elképzelések igazolásához, vitás kérdések megoldásához, másrészt utalást tenni a mezőgazdasági művelés során termesztett növények körére is. A Körösök melletti galériaerdők emlékét hagyományozta ránk a már említett Erdőhegy,

171 (ma: Pádureni Románia) a Székudvar (ma: Socodor, Románia) és Nadab (ma: Nádab, Románia) között elterülő Szilas,

172 A Pél (ma: Pilu, Románia) környékére helyezhető Erdőkút,

173 Nyárkerék

174 és Ződiliget,

175 a Nádas és Simánd (ma: SJmand, Románia) között lokalizált Fekete-fa.

176 A Körösök melletti galériaerdők sorába tartozott még az Endrődtől nyugatra fekvő Tölgy

177 is. Barch erdejének

178 nevét ma a Hódmezővásárhely Tisza-menti határrészén lévő Barci-rét őrzi. A Maros melletti galériaerdőkre a Makó környéki Eresztvény,

179 a Zádorlakával (ma: Zádárlac, Románia) átelemben a Maros partján lévő Pongrácfája

180 és az Arad melletti erdő

181 fennmaradt emléke a bizonyíték. A galériaerdőkből fejlődhettek ki, de a folyóktól távolabb is megtalálhatók azok a ligetes területek, „gyümölcsösök", amelyeket az illető helyre leginkább jellemző gyümölcsfáról neveztek el. Almást több helyen találtunk. Ilyen volt a Szabadhely (ma: Simbáteni, Románia) határában lokali-