Nagy István (szerk.): Legújabb kor 1919-1975 - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 3. (Szeged, 1986)

AZ ELLENFORRADALOM KORA 1919–1944

BÁLINT SÁNDOR: A szegedi paprika útja A paprika a magyar köztudatban Szeged városával forrott össze, külföldön pedig ma már egyik legmagyarabb különlegességnek számít. A szegedi talajban való meggyökerezéséró'l nem sokat tudunk. Bizonyos annyi, hogy a XVIII. században már termesztették. Eleinte, úgy látszik, orvosságul is használták, az Alföldön régebben annyira elterjedt malária, népiesen hideglelés ellen. Lázcsillapítóul szolgált, mint napjainkban a kinin. Ez a hatása aztán fűszerként való alkalmazását is elősegítette. Hazánk népét teljesen a XIX. század folyamán hódította meg. Szeged nagyjából Mária Terézia korától a vasutak terjedéséig Magyarországnak egyik legnevezetesebb közgazdasági centruma volt. Virágzásának fő oka a Tiszán folytatott vízi kereskedelem, amelybe a szegedi nép is erősen belekapcsolódik. Az asszonyok, akik eleinte csak a ház szükségleteire termesztették a paprikát, felismerik a terjesztésben rejlő kereseti lehetőséget: a paprikát háton hordják, esetleg férjük ekhós szekerén járnak vásárról vásárra. A paprika termelése e patriarkális időkben inkább az asszonyok és gyermekek dolga volt, a család férfi tagjai más egyéb munkájuk miatt sem igen vettek részt benne. Feldolgozása télidőre maradt, amikor a család a más munkából már kikopott, és beszorult a szobába. Hogy tétlenül ne töltsék az időt, a tűz se égjen hiába, a „füzéreket", azaz a koszorúszerűen fonálra fűzött paprikahüvelyeket sajátos eljárással megszárították a kemencében, utána pedig a „külűben", vagyis a paprikatörőben megtörték. Az így nyert paprikát „csörmőnek" nevezték. Az íze bizony meglehetősen csípős volt, hiszen a csutkát is beletörték. Tökéletesebb volt már az az eljárás, hogy a kemencében megszárított füzéreket „csípődték", azaz a száraz hüvelyt felfakasztották, és lecsipkedték a csutkáról. A törést is fölváltja az őrlés, amely kezdetben még a vízimalmokban történt. Az értékesítés szintén a család, jelesül a gazdasszony dolga. E kor eltart a legrégibb időktől körülbelül a kilencvenes évekig, amikor a termelés, feldolgozás, értékesítés hagyományos egysége megszakad, helyébe új eljárások lépnek, jellemző vonásuk a munkamegosztás és a kapitalisztikus irányzat. A paprikaüzem sokrétűvé válik. A jelzett elkülönülés egyrészt financiális okokból, másfelől az elvégzendő munka szempontjából olyan feladatokat jelent, hogy most már a paprikával foglalkozók szegedi társadalmában szükségképpen kezd sajátos osztályfelfogással és érdekekkel kialakulni a termelő, feldolgozó, malmos, kereskedő réteg, sőt paprikamunkás-proletariátus is. A patriarkális korból a kapitalista korszakba való áthajtást főképpen a kereslet föllendülése jellemzi, amely elsősorban a termelést alakítja át. A paprikát most már