Nagy István (szerk.): Legújabb kor 1919-1975 - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 3. (Szeged, 1986)
AZ ELLENFORRADALOM KORA 1919–1944
Csongrád megye északi részének és a Duna—Tisza-közének kereskedelmi kapcsolatát tervezték a megye vezetői megvalósítani az 1928—1929-es Csongrád megyei költségvetésbe felvett egyik legjelentősebb beruházás: a csongrádi tiszai vashíd építésének pénzügyi támogatásával. Csongrád és az érdekelt községek is megszavazták hozzájárulásukat, de a világgazdasági válság kibontakozása miatt a híd csak később épült fel. Határozat A th. bizottság 8 mindenben magáévá teszi az alispáni előterjesztésben foglalt indokokat, melyek szerint a csongrádi tiszai vashíd létesítése nemcsak Csongrád város és környékére nézve, hanem Csongrád vármegye egész közönségére nézve nagy jelentőségű, nemcsak azért, mert ez a vármegye területén a Tisza folyó harmadik nagyszabású áthidalása lesz, ami a vármegye közgazdasági és közforgalmi viszonyait nagy mértékben fogja emelni, hanem azért is, mert a tervbe vett vashíd és az azzal kapcsolatos műút közvetlen összeköttetést létesít a Tiszazuggal, amelynek virágzó községei megfelelő összeköttetés hiányában Csongrád vármegye városaitól eddig el voltak zárva, holott helyzetük olyan, hogy a legközelebbi és legközvetlenebb összeköttetéseket Csongrád és Szentes városokkal létesíthetnek és természetes piacaikat itt lelhetik fel. Erre tekintettel és tekintve Csongrád városnak a tiszai vashíd létesítéséhez fűződő eminens érdekét, ami a vármegye közönsége részéről is a legmelegebb támogatásban részesítendő, a th. bizottság elhatározza, hogy a csongrádi tiszai vashíd és az ezzel kapcsolatos objektumok létesítési költségeihez a maga részéről is hozzájárul. E hozzájárulás összegét a th. bizottság 240 000 pengőben, azaz kettőszáznegyvenezer pengőben állapítja meg a következő feltételek mellett. 1. Minthogy a tiszai vashíd létesítésével kapcsolatosan a Csongrád-csépai vic. közút b kiépítése is elsőrendű fontossággal bír, mert csak ezen összekötő út kiépítése jelenti elsősorban az összeköttetést Tiszazuggal, másodsorban a csongrádi réti területek könnyebb megközelítését, harmadsorban csak ezen műútépítés keresztülvitele esetén lehet számítani a vashíd vámbevételének jelentékeny fokozására és fejlődésére kiköti a vármegye közönsége, hogy a 240 000 P. hozzájárulásból 160 000 pengő fordítandó a szorosan vett vashíd építési költségeire, míg 80 000 pengő a Csongrád-csépai út építési költségeire használandó fel, mint Csongrád vármegye közönségének hozzájárulása. 2. A vármegye közönsége a 240 000 pengő hozzájárulást hosszú lejáratú köl* Törvényhatósági Bizottság. h vicinális, helyiértékű vasút vagy út.