Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - POLGÁRI FORRADALOM É S SZABADSÁGHARC

Jellasichot akkor győztük meg, midőn az kész hadsereggel támadott meg, ne­künk pedig úgyszólván semmi hadseregünk nem volt, hanem csak összeesküvés ellenünk, melynek élén a királyi udvar s választott vezérünk, a nádor állott. A Drá­vától Sukoróig nem valánk képesek csak fel is tartóztatni, és Sukorónál mégis megvertük. Legyőztük az osztrák roppant sereget, bár megtámadtatásunkkor nemzeti haderőnk az ellenségnek felét sem tevé, és gyakorlatlan és önmaga iránt bizalmatlan, és feketesárga tisztekkel tele és elborítva volt. Mégis megvertők az osztrák sereget. Most hadseregünk valódi száma alig csak 10 000-rel kisebb, mint az osztrák­muszka sereg összesen, amint a papiroson kitéve van. És hadseregünk győzelemhez szokott, önbizalomteljes, és oly vitéz hírű, hogy Európa tiszteletét bírja méltán. Negyedszer: Legyőzhetetlen végre azért: mert a népben hazaszeretet, s épp a nép legalsóbb rétegeiben oly tiszta önzéstelen a hazaszeretet, minőt keveset mu­tathat a história. Ez a nép engem megtisztelt bizodalmával, mert tudja, hogy azzal vissza nem éíendek soha. Ha áldozatra szólítom fel, örömest hozza, tudja, hogy saját sza­badságának hozza, tudja, hogy valamint én minden nagyravágyás nélkül legfőbb dicsőségemnek azt vallom, hogy a népnek hű szolgája vagyok, úgy nem engedem, s nem is fogom engedni soha, hogy akárki nagyravágyásáért csak egy csepp vért is elpazaroljunk, hogy akárki is urává emelkedhessek fele nemzetnek. — Ez a különbség mostani s hajdani harcaink között. Őseink harcoltak Bethlenért, Bocs­kaiért, Rákócziért, most a nép nem harcol senkiért, csak a hazáért, a szabadságért. És ezért kimeríthetetlen az ő ereje. És ezért győzhetetlen. Hirdeti hangosan a történet, hogy a magyar nemzet már sokszor emelt fegyvert a királyok zsarnoksága ellen, majd minden században, és mindig a nemzeti párt bukásával végződött. Igaz, úgy van! De nem volt fegyvereinkkel Isten áldása, mert azokat egyes nagy urak, kiváltságos osztályok védelmére, és nem az összes nép oltalmára forgattuk. De most a gondviselés nem fog elhagyni küzdéseinkben, mert megszüntetvén minden előjogok, melyek a különbféle osztályokat egymástól elválasztották, azért harcolunk közös zászló alatt, mely mindnyájunknak közös kincse, tudniillik hazán­kért, függetlenségünkért és a szabadságért. Szeged, 1849. július 14. KOSSUTH LAJOS kormányzó Belügyminiszter SZEMERE BERTALAN

Next

/
Thumbnails
Contents