Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)
AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - POLGÁRI FORRADALOM É S SZABADSÁGHARC
tos törlesztése ezt szükségessé teszi. A 36 évi törlesztés évi 5 %-os kamattal igen kedvezőnek mondható, hiszen a szentesiek a 20 éves törlesztést is előnyösnek tartották. Ebben a szerződésben szerencsésen találkozott a földesúr és a város érdeke. 1847-ben Vásárhely is örökváltsági szerződést kötött. ÖRÖK VÁLTSÁGI ÚRBÉRI SZERZŐDÉS Alolírottak egyrészről Méltóságos Nagy Károlyi Gróf Károlyi István Császári Királyi Arany Kultsos Úr Ő Nagyságának, mint Tekintetes Nemes Csongrád Megyében kebelezett Csongrád Mező Várossá Földes Urának, Nagy Méltóságú Szigethi Szerencsy István Királyi Személynök Ő Kegyelmessége előtt még 1845ik évi September 19én Pesten e végett Törvényesen bevallott Tellyes hatalmú megbízóija, Burg Károly több Megyék Táblabírája és a fenn tisztelt Grófnak Joszági Igazgatója, — másrészről a nevezett Csongrád Mező Várossának Bírája, Elöljárói, és e város egész Községének e végre Nemes Csongrád Megye 1845ik évi Június 16-án, és pótlólag 1847-ik évi Június 7-én Szegváron Tartott Köz Gyűlései alkalmával bevallott felhatalmazotjai adjuk tudtokra mindeneknek Kiknek illik és szükséges; hogy miután nevezett Csongrád Várossá Községe a tisztelt Gróf Úr Ő Méltóságához a végett járult, és esedezett volna, hogy ezen Városi Községet minden Úrbéri fizetéseitől, tartozásaitól és szolgálatokról szabad egyezséggel meg állapítandó készpénzbeli öszvegnek a Város által tellyesítendő lefizetése mellett örökre felmenteni szíveskednék. — Gróf Ő Méltósága tekintetbe véve az úrbéri viszonyok terheit, és a belló'lök származni szokott panaszokat, s kellemetlenségeket, különösen pedig a lakosok előadásának valóságát, miszerint úrbéres viszonyaikbóli tellyes kibontakozások az ő mezei gazdálkodásokra, kézi, és kereskedelmi iparukra, jövendő gyarapodásukra áltáljában jótékonyan fogna hatni, — miután az Örök Váltsági Szerződések az 1836 évi VIII.-ik Törvény Czikk 2. § és az 1840-ik év.VII-ik Törvény Czikk 9. §-a által megengedve, és örökre biztosítva lennének, mindezekre nézve nevezett Csongrád Várossá Községének kérésére hajolván olly biztos reményben, hogy e körülmények felsőbb helyeken is kegyes méltánylást nyerendenek, e tárgyban előre bocsájtott költsönös értekezések, alkudozások, és próbatételek után mind két részről szabad akarattal — következő megmásolhatatlan Örök Váltsági Úrbéri Szerződésre léptünk ú. m. I-ör Méltóságos Nagy Károlyi Gróf Károlyi István Úr Ö Nagysága mint Csongrád Várossának Földes Ura, átaladja és engedi Csongrád Várossá Községének és lakossainak Csongrád Mező Várossában és ennek határában lévő 884. házas zselléreket, 1068. hazátlan zselléreket, 358. úrbéri telkeket, külső és belső tartományaikkal a mostani állásukban, és föld mennyiségben az ezekután járuló úrbéri illetségekkel együtt, jelesen: