Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)
AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - A MEGYE ÚJJÁSZERVEZÉSÉTŐL AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOM MEGINDULÁSÁIG
formátus magyarok népesítették be. Az uradalmat még nem rendezték be, nem volt szükség a jobbágyok robotjára. A mindszenti és algyői jobbágyok a robot és a dézsma váltságot pénzben egyenlítették ki. Az algyőiek 200 Ft-ban egyeztek meg. A kedvezőnek mondható helyzet felborult, mert az algyőiek lelkészét és tanítóját, majd a református vallásukat megtagadni nem hajlandó jobbágyokat elüldözték, akik Vásárhelyen találtak új otthonra. Algyőre katolikus családok érkeztek, akiket a környező puszták bérbe adásával is maradásra bírtak. Az uradalom 1803-ban a Pallavicini család örök birtoka lett. Az uradalmon majorokat létesítettek, cselédséget fogadtak fel és ajobbágyok úrbéres szolgáltatásait is felhasználták. A pénzjövedelem fokozása érdekében a földesúri haszonvételeket számos alkalommal árverésen a jobbágyok is bérbe vették. Algyön 1828-ban 274 családban 1428fő, 1845-ben 314 családban 1902fő lakott. Alább megírattak adgyuk tudtára mindeneknek az kiket illik, hogy minekutána Méltóságos Génuai Uraságtul gyevi praediumukban s hatályaiban lévő kaszáló s nádaló réteket, nem különben halászó vizeket helységünk, vagyis communitas kiarendálta volna a primo januarii 780 usque tandem diem 786 tudniillik hat egész esztendőkre, mi is alul írattak azon contractus mellett s annak tenorja szerént ismét helységünktül Tiszában levő halászó vizeket, Porgánt, Gyerepelés, Tot- és Gyevi-fokban való halászló vizeket 1100 Ft-kban kiarendáltuk és minden forintra két pénzt a contractusban föltett conditio szerént megadni magunkat köteleztük és in summa tartozni fogunk 1122 Ft-kkat megadni mely alkalmatossággal magunk könnyebbségére s arendának bizonyos letétele miatt Aradi Lázár és Kiss Péter urakat Szeged várossá polgárait társunknak közénkbe vettük oly okkal s móddal, hogy az arendát contractusban föltett terminus napjain egyetemben velünk tartoznak letenni, haszonból egyenlőképpen osztozni és ha kár történne (kitül Isten óvjon) együtt szenvedni kötelességekben egyaránt concuralni, amint is már addig is kötelességekben concuráltak, úgy nem különben mindennemű hasznos fáradságot velünk edgyütt megtenni és ha ezek tartóságából egyikét, avagy másikát akárminémű szín alatt kirekeszteni akarnánk, vagy szándékoskodnánk 100 arany vinculumot, azaz büntetést minden pörpatvar nélkül tartozunk egymásnak megfizetni, értvén akit kirekeszteni akarunk. Melyrül adtuk kezünk köröszt vonyásunkkal megerősített contractualis levelünket. Költ Szegeden Die 14-a Septembris 779. Martinus Sülli X Franciscus Kabók X Joannes Pálinkás X Lázárus Aradi X Michael Csikós X Kiss Petrus X