Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

HONFOGLALÁS ÉS TÖRZSI ÁLLAM

Megszenteltetvén azt a helyet, nagy vendégséget készített a püspöknek és a szerzeteseknek, akiket sok ajándékkal is elhalmozott. Innen Maros városába mentek, ahol görög barátok voltak, akik a saját szertartásuk és szokásuk szerint tartották istentiszteleteiket. A püspök (Gellért) azután tanácsot tartott Csanád ispánnal, s az a görög apátot szerzeteseivel együtt áttelepítette Oroszlánosra, a monostorukat pedig átengedte a püspöknek és szerzeteseinek, akik aztán ott laktak, míg Boldog György monostora el nem készült. Özönlöttek pedig Gellérthez a nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények, kérvén, hogy az isteni szentháromság nevében keresztelje meg őket. Ezeket ő úgy fogadta, mintha saját fiai lennének, s meghívta őket asztalához étkezésre. Sokakat az ispánok vittek oda, akiket a király kijelölt, s megkeresztelték őket Keresztelő Szent János monostorában... A fent említett szerzetesek között volt hét tudós és magyar nyelvű tolmácsolásra is kész férfiú, nevezetesen Albert, Fülöp, Henrik, Konrád, Krátó, Tászló és István, akik maguk is hirdették a népnek Isten igéjét. Általuk aztán az egész csanádi tartomány részesült a szent beszéddel való öntözésben. Ezek főesperességet kapván a városokban és falvakban templomot építettek. A nép pedig, bár még friss palánta, buzgó lélekkel hallgatta Isten igéjét, foglalatoskodván az Űr törvényében éjjel és nappal. A csanádi püspökség megszervezése. A nagyobbik Gellért-legenda, (részlet). XIV. század vége. Kiadva: SRHII. 493—494. Latin. Fordítása: Szöveggyűjtemény 364. — A csanádi egyházházmegye nagy kiterjedését mutatja, hogy — kései hagyomány szerint — megszervezésekor hét föesperességre tagolódott. A csanádi püspökség történetére lásd: JUHÁSZ KÁLMÁN: A csanádi püspökség története. Makó, 1933. MEZEV LÁSZLÓ: Deákság és Európa. Bp. 1979. 96. 111. és 45—46 jegyz. 7 Az ország déli területeit már a honfoglalás előtt elérhette a keresztény térítés. Sőt a bogumil eretnekség tanai is terjedni kezdtek, amikor Bulgária bizánci fennhatóság alá került (1018—1019), és a bogumilok nagy számban hagyták el bulgáriai lakhelyüket. A magyarság által megszállt területek lakóinak délszláv kapcsolataira utal az eretnekség gyors terjesztése. A latin egyház terjesztői számára a hittérítés mellett kétszeresen gondot jelentett az eretnekek ellen folytatott küzdelem. Nem véletlen, hogy Gellért püspök, feltehetően 1044-ben, írt, művében a pogányság térítése mellett; fő feladatául az eretnekek elleni küzdelmet tekinti.