Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)
TÖRÖK VILÁG (Vass Előd) - A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A MEGYE ÚJJÁSZERVEZÉSÉIG
repel. A leírásokból tudjuk, hogy a szegedi Palánk városrészt 1697-ben magyarok és rácok lakták. A telekkönyv minősítésében a lakosság megoszlása ekkor a következő képet mutatta: katona 59, 83%, a kereskedő és kézműves polgár 25, 95%, a hivatali alkalmazott 5, 79 %, az egyéb 8, 43 % volt. Ez a lakosság (miként a telekkönyv fel fektetése után keletkezett bejegyzésekből kiderült) rendkívül gyorsan változtatta helyét. Telekkönyv, mely a császári prefekturán és harmincadhivatalnál, az 1697. évi május hó 12-én, a Palánka nevű városrészben pusztító tűzvész elmúltával, a tiszteletre méltó Budai Kamarai Adminisztráció parancsára fektettetett fel, megíratott és úgy osztatott be és úgy osztatott ki általunk, mint egykorú hivatalnokok által, mint az alább következik, ezt követőleg pedig minden tulajdonosnak kiadatott az őt megillető háztulajdon-levél. így történt ez Szegeden, az 1697. esztendő június havának első napján. Hosszúság 19 öl 6 öl 13 öl 6 öl 16 öl 16 öl Szélesség 12 y 2 öl 5 öl 2 i/ 2 öl 3 öl 4 i/ 2 öl 3 öl 1. A városközösség háza, közvetlenü a kocsma mellett és a várral pontos san szemben fekszik, térfoglalata 2. Pap György felesége, gyermeke^ név, szerint Sipos János és Sípos Krisztina házában, 3. Szabó Ádám és Sziván, mindketten polgárok, ingatlanuk ölekbe kitesz (...) 147. Ábrahám István és Saigó Gergői, mindkettő polgár és halász, van nekik ölben, Ez 1704. ápr. 18-án a rebellisekkel megszökött, a házikó a Palánk nevű városrész második megrohanásakkor leégett és csak egy keskeny szelvény maradt meg belőle, melyet a prefektura 10 Ft-ért átengedett Csizmadia Vuknak, (...) 242. Rakó és André, huszárok, mindketten rácok, Pap György parancsnoksága alatt, van nekik ölben, 243. Mellivoj és Mihal, mindketten rácok és huszárok, Pap György parancsnoksága alatt és van nekik ölben, C)