Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

TÖRÖK VILÁG (Vass Előd) - A TÖRÖK BERENDEZKEDÉSE, A MEGYEI KERETEK FELBOMLÁSA 1542—1596

A török adóösszeírásokban feljegyzett adóösszegeket és a vámösszegeket a török kincstár két részre osztva kezelte. A saját kezelésében megtartott adó-, és vámjöve­delmek bevételezését rendszerint az arra vállalkozó török katonáknak adta ki. Az összeírt adók másik részét török főtisztek és katonák javadalmazására fordította a kincstár, s a megjavadalmazottak maguk hajtották be kapott jövedelmeiket. A kincs­tári bevételek bevételezését rendszerint három évre vállalták el az arra jelentkezők, akik bizonyos összeg értékéig kezeseket hoztak, és az egyik török kádinál bejegyez­tették magukat. Érdekes sajátossága a török kincstári pénzügyi kezelésnek a „muká­taa" intézmény volt. A mukáta különféle adó- és vámjövedelmekből megállapodás sze­rint összeállított jövedelemösszeget jelölt, amit nagyobb vásáros, vagy vámhelyekről kezeltek. így jelent meg Csongrád megyében az egyedüli szegedi mukáta is 1543-ban, hogy azután egészen a török idők végéig szerepeljen. Csongrád megyében a közvetlen kincstári kezelésbe vett török adó- és vámjövedelmeket a szegedi mukáta kezelte, és bevételezéseiről elszámolásokat készített. Sőt a budai tartományi kincstár [defter­hane-ivilayet-i Budun ], mint felettes pénzügyi hatóság, az elszámolásokat saját pénz­tári naplójába is bevezette. ...1543. aug. 23-án három évre a szegedi mukáta bevételezésére 212 442 akcsét, azaz 1062 magyar kamarai Ft-ot ajánlottak meg... ...1545. ápr. 4—1546. aug. 5. közötti egy évben a szegedi mukáta bevételezésére 697 274 akcsét, azaz 3486 magyar kamarai Ft-ot ajánlottak meg... ...1546. szept; 17-én három évre 2 850 000 akcsét, azaz 14 250 magyar kamarai Ft-ot ajánlottak meg a szegedi mukáta bevételezésére... ...1547. jún. 18-án a szegedi mukáta 3 évi bevételezésére, 2 900 000 akcsét, azaz 14 500 magyar kamarai Ft-ot ajánlottak meg, azzal a feltétellel, hogy kilenc új szultáni hász falu [Zenta, Petrofcse, Petrin, Botra, Perlek, Béla, Bátka, Peszér, Aranyos] adóival megemelkedik a mukáta bevételezési összege... ...1549. nov. 20-án a szegedi mukáta bevételeként 10 hónap alatt 277 022 akcsét, azaz 1385 magyar kamarai Ft 11 dénárt jegyeztek fel... ...1555. aug. 18-át követő' egy évben a szegedi mukáta 284 251 akcsét, azaz 1421 magyar kamarai Ft 02 dénárt bevételezett... .. .1558. márc. 20-án a szegedi mukáta négy hónapos bevételeként 74 667 akcsét, azaz 373 magyar kamarai Ft 33 dénárt jegyeztek fel... ...1558. júl. 16-án három évre a szegedi mukáta bevételezésére 1 016 882 akcsét, azaz 5084 magyar kamarai Ft 47 dénárt ajánlottak meg... ...A 966. év győzedelmes Szafer hava, szombat, a nevezett hó 8-án [1558. nov. 20.] bevétel az Ahmed budai gönüllünek, a szegedi és szolnoki mukáta eminjének kötelezettségéből, a szegedi mukátának a 962. év Sevvál havának 1-től [1555. aug. 19.] esedékes részleteként, amelyet a szegedi szandzsák legénységének 965. évi já-

Next

/
Thumbnails
Contents