Budapesti Értesítő, 1944. augusztus/2

1944-08-29 [1877]

A pénzügyminiszter kijelentésébői eléggé világoson kitűnik,'hogy mindenekelőtt gátat akart vetni a további bérköveteléseknek, A bérkisgyenlltő hivatalok ós a kormány naga is - tekintettel a háborús kényszarhelyei tre - nem'tartják kívánatosnak, hegy ilyen követeléseket visszautas!tsanak, A pénzügyninisster ama nyilat­kozata, hogy lehetséges lesz, miszerint az eddigi stabilizációs határt, amely a békéhez képest 125-13° f> volt, 130-135 #-ra éneli fel, annakidején egész Angliában igen nagy feltűnést keltett. Mindenekelőtt a szakszervezetekben vitatkoztak a pénzügyminiszter kijelentése felett, Időközben azonban neglassubbodott a fejlődés és ez a bérek emelkedóeére vezetett. Ez a pénzügyi politikai ten­dencia első Ízben a bányaiparban bukott meg, araikor a felemelt bérek kiegyenlítéseként nemsokára engedélyezni kellett a szénárak emelését is, amely a kiskereskedelemben a tonna"ár*4 sillinggel" való emelésében mutatkozott meg, A ~p én zügyninis-t tórium külön "hang­súlyozza ezt, s azonkívül rámutat arra is, hogy a burgonya árak idényszerűen emelkedtek, A kormány közel három hónapig habozott és a pénzügyminiszter fenyegető jóslataiból la kitűnik, hogy ha­tározatai horderejével teljesen tisztában vannak," A csekély mérté­kű' emelés elárulja ezenkívül, hegy a kormány jelenleg Eég nem gorá >1 arra, hogy az indexszám emeleeével Juttassa kifejezésre a fokozódó teröelési költségeket, mert fél egy nagyobb mérvű emelés lélek-' tani visszahatásától, s az esetleg kiváltódó társadalmi bajoktól, /B.E,/ 11 IRON_AQE_ i a^z JJSA y_a_s__- é_s_ a.2.é-i.í-S-?»°-S«": Portó, VIII, 28. /he/ Newyorki jelentés szerint ez IRON AGE amerikai ezaklap heti jelentése szarint ez ÜSA vas- és aoélipare­ban jelentős megrendeléseket tartanak számon, A visszamaradt ren­delésekben sincs említés remélté változás. A határidő vásárlások­ban bizonyos osökkenée tapasztalható, a vasdara piaookon is*gyen­gülés és kismérvű lecsillapodás észlelhető, Különböző kerületekben bizonyos meghatározott daraminőeégekben az utolsó hét folyamán áresési" áll ott elő; Az aoől piaoi feltételei a különböző aeélfaj'ták ez érint változnak. Azok a területek, ahol az ipar nagy hadfelsze­relési megrendelésekre dolgozik, még mindig jelentős feszültség­ről tesznek tanúságot. Spekuláció szempontból bizonyos bizonytalan­ság mutatkozik meg a polgári termelésre valő esetleges áttéréssel kaposolatban, A chicagói aoélpiaoon az üzleti tevékenység további csökkenése észlelhető, és az év harmadik negyedére ennek a fejlő­désnek nyilt kibontakozását várják. /B,É,/

Next

/
Thumbnails
Contents