Budapesti Értesítő, 1944. május/2
1944-05-27 [1871]
Portó. "V, 26, /hc/ Tekintettel a legutóbbi .időkben előfor-' dult sztrájkokra Roosevelt kormánya újra felhívta a kongresszust, hogy hozzon egv nunlcakötelezettsógről szóló törvényt. A törvény' órtelnében.az összes 18r42 eves férfiak munkába lennének kötelezhotők, Forestall tengerészeti miniszter Patterson helyettes Jiadügyniniszter és Donald ffelson a háborús térne lés ügyi hivatal vezetője ezzel egyidejűleg olyan rendszabály megteremtését követelték, bnciy alkalmas a sztrájkok megakadályozására. Aki sztrájkol vagyelhagyja helyét a fegyverkezési iparban, vagy aki vonakodik attól, hogy munkába lépjen egy lőszergyárban, azt be kell hivni és a frontra kell leüld eni, /Egy G ö t e b o r g, V, 26, /ho/ Ottavai jelentés szerint Kanada földi-iivelésügyí minisztere bejelentette, hogy Angliával egy uj szalonna egyezményt tárgyaltak le, amelynek artoli.ióben Anglia 194-7ig ugyanannyi kanadai szalonnát fog átvenni, ;J.nt a legutóbbi négy évben. Ha a szállítások a pillanatnyi ütemben folynak tovább, akkor Kanada még ebben az óvoen annyi szalonnát szállítana Angliának, amelyet mindössze két évre Ígért* /HS/ Göteborg, V, 2c, /ho/ Mint Londonból jelentik számos angol iparvállalat használja ki az uj adórendelkezést, amely a műszaki kutatást céljait szolgáló beruházásokra vonatkozik* Az uj adórendelet értelmében az ilyen oélra szolgáló kiadások a jövőben non adókötelesek, Sir Jolin Andorson bejelentette az alsóházban, hogy az uj törvény pontosan körülírja, hogy a kutatás szolgálatában álló beruházások a legközelebbi 5 ev f olyanén nem adókötelesek, A kutatás fogalmát nagyon tágan értelmezi, amikor a törvény azt mondja hogy "tAdományos kutatás és mindennemű tevékenység természettudományi téren és a^ alkalmazott tudományok terén, avégből, hogy a tudást bővítsék,/BE/ M»7 J ó 1 a ma ft'^fjtfiif, f ,f M * »f *» S t o o U.o 1 n, Tfi 23. /hc/ Anery India minisztere az alsóházban beismerte, hogy a nok bányamunkáját megtiltó törvény hatályon