Budapesti Értesítő, 1944. április/1

1944-04-05 [1868]

fa^ : „ , f i, jp„ . ft „ $ ,ft . y r ^ w 9..iin.S-' Tffl'jfo.Ay k e re a fc ed e t l «*, H 9 Is 2 iH k i, IV, 4. / hc / A finn kormány nemrég adta ki jolon­tését az 1943* évben hozott kereskedelempolitikai rendszabályokra!, A jelentés többek között megemlíti f « hogy a háború okozta hiányok kü­lönböző közszükségleti cikkben arra indították a kormányt, hogy kü­lönös figyelemben részesítse 1943-ban a behozatal fenntartását, ^zon igyekeztek, hogy a bevitelt a legsürgősebben szükségelt közszükségle­ti cikkekre, a nyersanyagokra és az ipar termelését^biztosító eszközök­re, valamint eésősorban az élelmiszerekre korlátozzák. 1943-ban u be­hozatal mennyisége valamivel kissebb volt, mint az előző évben* A be­hozatal értéke azonban az áruk arának emelkedése, valamint a szálíi­tás nagyobb költségei következtében az 1942* évi behozatal*értékét körülbelől 9,7 %-kal multa felül; azaz 1.1 milliárd finn márkával volt magasabb* Az áremelkedések következtében a kivitel értéke körül­belől 50 %-Sal volt magasabb, mint 1942-ben. azaz az akkori kivitul értékénél körülbelől 2,7 milliárd finn márkával volt magasabb. Noha a behozatal értékéhez képest c kiutal értéke jelentősen emelkedett, Finnország 1943. évi kereskedelmi mérlege kedvezőtlenül alakult s a külfölddel szemben fennálló klíringédósságok 1942 végához képest még jobban emelkedtek, A külfölddel a fizetési forgalmat klirlng ut­ján bonyolítják le. Ez alól csak Svédország alkot kivételt, i. kormány ez oknál fogva is külön súlyt helyezett a Elvitel fokozására, hogy a behozatal fedezésére elegendő devizára tegyen szert, A kivitelre dolgozó ipar működése, noha a finn ipari termelés Finnország gazda­sági életére perdöntő befolyással bír- 1943-ben a munkáskézok, a nyersanyagok és fűtőanyagok hiánya következtében mindig nehezebb lett. Ezzel szemben azonban a hajóerőnek a beszerzése 1943-ban je­lentősen kedvezőbben alakult, mint az előző évben* A Imiidéreskodolid statisztikába* az első helyen Nemetország állt 1943 -ban is, A né­metországi behozatal értéke továbbra emelkedett és az összes beho­zatali érték 3/4 részét tette, A Németországba irányuló kivitelnek az értéke pedig.valamivel kevesebb volt az összes kivitel értékének _70 $S-ánél» A németoeszági behozatal nemcsak ólelmiszerekb'l állott t hanem kőszénből, műtrágyából és aa országnak szükséges nyersanyagok és termelési eszközök egész sorából, 194^-ban Dánia. Eománia és Magyarország is küldött Finnországnak szükséges élelmiszoreket* Az olaszországi események a finn külkereskedelmet is érintették, meny­nyiben á finn textiliparban oly fontos oaasz nyersanyagok importja kiesett* A hadiviszonyok következtében gazdasági szerződéseket csu­pán rövid időre lehet kötni s ezeket a gyorsam változó helyzetnek megfelelően kell megújítani, vagy megváltó z tat ni t 1943 folyamán de* lentőségtik sorrendjében a következő gazdasági tárgyalásokat folytat** ta Finnország részben árucserére, részben fizetési forgalo&rs vo­natkozólag* Bulgáriával, Dániával, Franciaországgal, Homániával* Svájccal. Szlovákiával, Spanyolországgal, Svédországgal, Törökor­szággal es"*Magyarorszéggal, sőt sok állammal több ilyen szerződést is kötött* Ezenkívül egyezmények létesültek Belgiummal, Hollandiá­val és Norvégiával is c /BÉ/ §

Next

/
Thumbnails
Contents