Budapesti Értesítő, 1944. március/2
1944-03-29 [1867]
súlya 1943-ban kb. .ugyanannyi volt, mint 1942-beR} as export oszszes értéke 22 %-kal emelkedett* Az import tonnage ezzel szeriben 18 %-kal csökkent ég az inport értéke 13 26 £%al volt kevesebb* Az egyes exporttételek között a húskivitel az 1942* évi 557 millióról 591 nillió pézóra emelkedett, Ehhez járul még a borok, szárított bőrök és a gyapjuexportia 346 millió pézó értékbon s ..z az export a 319 millió pézó értékű buza és lenmag kivitelt is felülmúlja, noha a lenmagexport értéke 1942-höz képest mintegy nojháromsZQrozódotto Ezen tulmenőleg Argentína fokozódó Iparosodása következtében jelentős nemesített ternelvőryt hajózhat-, tt be? aneiynek értéke súlyához viszonyítva sokkal több, mint az argentinai tönegas kiviteli oikkek értéke. Ennek következtében 1943-ban az előző évi 11 millió pózóról 32 millióra fokozódott az arany Argentínába való áramlása is. Á prosperitásnak eme feltételei'a lap szerint csupán háború végéig fognak tartani* A lap természetesen elfelejti megjegyezni, hogy a prosperitásban csupán a vagyonfelhalmoződást latoa. Elmulasztja annak bevallását is, nogy az argentinai^pénz vásárló ereje továbbra is felülmúlja a rendolkezésre allo árukészletekét 4 noha igen jó kukoricatermést várnak, kedvező feltételeik vannak az állattartásnak és igen jó eredményt mutatott f el^ajTolyo évi gyapjunyirás is* Essél kapcsolatban Végül igen figyelemre méltó adatokat közöl a lap Anglia <3s az USA szállítóképességéről* I943 folyamán ugyanis Braziiia "helyettesítette" Angliát, mint Argentína főszállitóját. Brazília ugyanis az argentinai behozatal 21*4 %~át szállította, míg Anglia 2? e 6 %-kal a áásodik helyen és az USA 19 #*kal a harmadik helyen állott a főbb szállitóállanok sorában* Ezzel szemben ujy Anglia, mint az USA jelentős szerepet játszottak az argentínai piacokon, nint v vevők, mert hiszen az Összes argentínai kivitol 55 %r>Tsa. erre a két államra esik* így tehát a "rendkívül kedvez ő' 1 keresledőlni mérle get sás szempontból nézve "rendkívül kedvez ót lennek' 1 kell tekinteni. A Financial Times cikke azonban koránt sem jelent me& nyomós ok nélkül, mert hiszen a britek a lehetőség szerdát ki szeretnék vonni magukat a washingtoni kormány ama törekvése r.lól, hogy Argentína ellen gazdasági szankciókat léptessen életbe* As argentínai huaszállitmanyok értékes voltáról Angliában nMen esetre sokk-l jobban meg vannak győződva, mint az USA-ban t /B3/ 5§t/_?-.á_5-i_S I^."_á§_§ a i]tr_í„§«?!_S_?Il-.i-S-2.i K o-p e nji ága, III. 28* /hc/ A "dán tejtermelők statisztikai adataiból kitűnik, hogy Dá£la_1943* évi vajt emelése az előző évi termelésnél 15 #-kal nagyosb. A sajttermelés aa előző évhez képest 23 %-kal emelkedett 1943-ban és igy 15 /'-knl a békebeli termelést is meghaladta« /BE/ ^SOCim^NATIONALE^ DE P^piT_ET__L^iroUOTBD;., ü_JL:L ?. £J; Brüsszel; III, 28, /hc/ A "belga Nemzeti Bank az első világháború után alapította meg az ujjáénités céljait szolgáló socíeto Natinale de Credit et VMustrie jféoiIAOROS/ vállalatot, amely m/s