Budapesti Értesítő, 1944. január/1

1944-01-12 [1863]

5i/JL§vód-német_ár^ B e r 1 i n, I. 11, ./ hc / Január 10.-án bef ejezés^ny^artek azok a tárgyalások, amelyek a svéd-nénet árucserére és fizetési forga­lomra vonatkoztak. A tárgyalásokat Stockholmban folytatták • A né* met bizottság vezetője dr. Walter miniszteri igazgató volt, a svéd' bizottság pedig Haeglöff követ elnöklete alatt tárgyalt* Slkejwilt * az 1944, esztendőre egy mindenre kiterjedő egyezményt létesíteni. Ugyancsak megkötötték az 1944, évre szőlő hajózási egyezményt 4&$ valamint tárgyalásokat folytattak az úgynevezett göteborgi forga­lom tárgyában, amely végül is a forgalom szerződéses szabályozásá­ra vezetett, / B*É, / §l^_A_p_ozson^i_értékt6zsde_ Pozsony,!, 11, / hc / A pozsonyi-tőzsdén jegyzett osztalék- • papirokban az 1943* év folyamán csak kevés számú tényleges üzletet kötöttek. Az árfolyamok alakulására főleg a kereslet volt döntő' s ennek következtében az árfolyamok állandóan emelkedtek* Ez az ír­folyam emelkedés végül is igen megnehezítette a tényleges érték­alakulást. Hogy a tőzsdét ne tegyék ki ilyen lehetőségeknek s biz­tosítsák az egészséges üzletfejlődést, a szlováX pónzügyminisztó­rium, mint a tőzsde legfőbb felügyeleti hatósága, január 4 é *i ha* tállyal rendeletet bocsátott ki, amely szerint azok a részvónyekf amelyek a pozsonyi tőzsdén jegyeztetnek, de amelyekben 1943 folya* mán tényleges üzletet nem kötöttek, árfolyamukat 1943 október U~l szinten tartják meg, ennél magasabb árfolyamjegyzés tilosé Az ár­folyamemelkedés csak azoknál a részvényeknél engedhető meg, amelyek­ben bizonyos határok között üzletkötések is történtek s ez az emel--­kedás, ha a részvény árfolyama 500 koronán alól van havi 4 %-nál több nem lehet, ha 1000 koronán alul van, havi 3 %» ha pedig~200O ' • koronán alul van, havi 2 % s végül ha felül van 2000 koronán, ha­vi 1 % lehet csak. Az árfolyamok csökkenését ez a rendelet nem é­rinti, / B,& / / m /

Next

/
Thumbnails
Contents