Budapesti Értesítő, 1943. december/2
1943-12-18 [1862]
•S-t-o c-k h o 1 m, XII, 17, -/he/ A dehydralt 'has londoni jelen-, tés szerint igen népszerűtlen ugy az élelrdszergyárosok, mint a £o-' gyasztók körében, nert felhasználásához igen nagymecuaylségü fxi^e * hus hozzávegyitésére van szükség ö Az állati temékek dehyűralása teákat egyáltalán nen vált be ; ugy mint a növényieké, ani abbéi is kitűnik, hogy Anglia lakossága a száritott tojást már. szivból utáltja, /B,É./ • j *,.* 1 P^^ n ^ életbiztoaitági üzlet, Hág a, XII, 17» /hc/ Hollandiában az életbiztosítási üslet aZ utóbbi időben igen-erősön fellendült, A mostani év folyamán majdnem 1 milliárd holland forint értékű uj tiztositást kötöttek, holott az eddigi rekordot az 1933 és 19 ; +1» évi 600 millió jelentette. Az életbiztositások nettó emelkedése 1942-ben már 757 millió forint' volt, ami majdnem kétszer akkora volt, nint 1941-ben, A biztosított öazszeg az összes holland életbiztosító társaságoknál 6 milliárd forint fölé emelkedett, Ebből a járadékbiztosításra 2 milliárd a tőkebiz- . tositésokra 2#9 milliárd és a népbiztositásra 1,2 milliárd forint esii. Az összes társaságok díjtartalékai 1,6 milliárd forintot tesznek, a társaságok vagyona pedig 1.7 milliárdot. /B,E*/ •• ^t/^O^kagŐbag^f elamel^4^ aa^egyeg szdmu^kemény _télibuza^ dr ^*. Lisszabon, XII. 17- /hc/ Osikagói jelentés szerint-ott már az egyes számú kemény télibuzát-csikagói raktárról bushelenkint 172»75 centes áron adtak el és arra számítanak, hogy ennek a minőségnek a maximális árát ehhez hasonló szinten fogják rögzíteni^. * Ugyanezen hírforrás sr-erint a gazdáktól-érkező tengeri szállítmányok igen szüks keretek között mozognak, Kanada eddig az USA-nakkörülbelül 5 millió bushel lenmagot adott el, /B,É../ /t/s/