Budapesti Értesítő, 1943. december/1

1943-12-14 [1861]

dozik. Ezt a "becslést egyébként a birodalmi vasutak szállítótelje­sitőkipességének az alakulása is alátámasztja. 1939-ben még légből­kapott fantázia jelének szánitott, ha 20 milliárd adóbevételi le­hetőségről beszéltek, A gyakorlatban az adóbevétel időközben ennek több nint a kétszeresére emelkedett, Ha ma a német évi termelést; amelyet az közvetlenül a háborút követő esztendőkben elérhet, ke­reken 200 milliárdra becsüljük, sokkal nagyobb bizonyossággal to!> tük ezt, mintha 1933-ban a munkára való jog elvének megvalósítása következtében az adóbevétel emelkedését becsültük volna annyira, mint amennyire az tényleg emelkedett, vagy pedig akkor, amikor a nemzetiszocializmus bejelentette, hogy a munkanélküliséget mara­déktalanul megszünteti. Ez a 200 milliárd birodalmi márka kétszer annyi, mint 1938 évi termelése,, Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fegyverkezésre szánt kiadások is, a kétszeresét teszik az 1938 évi­nek, -ós ezt itt csak azért tételezzük fel, hogy elejét vegyük minden esetleges olyan ellenvetésnek, amely a háború után a fegy­verkezési kiadásokra utalhatna- akkor is béke gazdasági feladataink megoldására az 1938 évi jövedelemnek a kétszerese állana rendelke­zésre, kódunkban állna, akár mégegyszer ennyit is beruházni, mint ebben a bizonyos évben, amelyben pedig a négyéves terv már áok be• ruházáct igényelt, A német nép visszaszerezhetné magának azt az élet­színvonalat, amellyel 1938-ban rendelkezett, s akkor még ugyanannyi anyagi lehetőség fölött rendelkeznék, mint amennyiben ennek az élet­szintnek a fenntartása kerül, A Pührernek az a bejelentése, hogy a háborús karoknak az eltakarítása bámulatraméltóan rövid idő alatt fog megtörténni, pontosan egybevágnak ezekkel a számításokkal« /B.É,/ ;• ; Berlin, XII*13í/hc/: A magánbankok birodalmi gazdasági cso-- • portjának élére Punk birodalmi gazdasági miniszter az elhunytaRein­hardt allamtarjácscs helyére, Ereiherr Kurt von Schrödert nevezte ki 8 : ;. Schröder a J a Gtein bankház tulajdonosa és.,a kölni gau gj.zdasági ka­marájának az elnöke„/B.L'o/ QRsza-

Next

/
Thumbnails
Contents