Budapesti Értesítő, 1943. november/2

1943-11-18 [1860]

körökben. Ugyanis az 1942, 'évi termésből még maradtak fenn tskarnány­tartalékok, amelyeket most fognak felhasználni. További takarmány mennyiségek nyerhetők a nedvesség következtében elromlott gabonából is, amely már nem alkalmas emberi táplálkozás céljaira. Ezeket a BBnnyiségeket tisztitás után állati takarmánynak dolgozzák fel. len­nek ellenére.is néhol szükség lesz majd a takarmány mennyiségek le­szállítására. Azonban a kielégitő burgonyatermés kedvező faktor a sertéshizlalásban, annál is inkább, mert a burgonyát a. folyó évben állati takarmányozás céljaira igénybe lehet yenni, / B,É. / 2JiZ-§2££y^i2£sz^_f^^^ M a d r i d, XI, 1'7. / hc / A spanyol kormány egy idő óta na.; yold figyelmet fordit a honi aluminium termelésre's ezzel kapcsol.v.tLrn a bauxittermelést nemzeti érdekűnek nyilvánította, Eddig ugy a nyers­anyag beszerzésében, mint a termelési kapacitás tekintetében az >r­szág a külföldtől függött, mert a bauxittermelés csekély volt s csak egy aluminium kohómü állott az ország rendelkezésére, s ez is Er -n­ciaországból látta el magát a szükséges bauxittal, Időközben azonban Barcelona, Taragona, Navarra, Cadiz és Sevillai tartományokban bauxit. ­előfordulásokra bukkantak, azonban ezeknek kitérjedése.nem Ismeretes, Ipari téren élénk alapitási tevékenység indult meg, hogy kiépüljön a nagy teljesítményű hazai aluminium ipar. Az 1942 júliusában ala­pított Sociedad General Espanola del Aluminio S.A, azzal a feltétel­lel, hogy a hazai bauxitokat dolgozza fel, engedélyt nyert egy 2000 tonna évi kapacitású aluminlum-kolió épitésére. Az uj oég alaptőké­jót tekintettel a küszöbön álló nagy beruházásokra 21 millióról 75 millió pezétára emelték fel. A nemzeti Ipari Intézet pedig Enpresa Nációnál de Aluminio S.A, néven nemrég Valladolidban épitett egy tuvábbi aluminium-kohót, amelynek évi kapacitása 50.000 tonna l>esz» A társaság alaptőkéje 40 millió pezéta s ebből a Nemzeti Ipar In­tézet 25 milliót jegyzett. / B,É, / ^

Next

/
Thumbnails
Contents