Budapesti Értesítő, 1943. november/2

1943-11-24 [1860]

Genf, XI* 23. / hc / Már jelentettük, hogy a brit'iparosok neu­zeti szövetsége Londonban évi közgyűlést tartott s azon Sir Pátriák Hannen aggodalomkeltő beszédben mutatott rá a brit ipar háború után várhatő szerepére. Utána Ral'ph Assheton, a brit kincstári hivetal alállamtitkára tartott beszédet. Beszédében arra mutatott rá,hogy a kereskedelmi mérleg szempontjából Anglia- háború utáni helyzete rendkivül komoly lesz, A tengerentúli javak nagyrésze veszendőbe ment s helyükre adósságok hegyei léptek, azonban ezeket az.adós­ságokat egyszer mégis osak ki kell majd fizetni, Anglia helyzetét a hajóveszteségek is befolyásolták és gyengítették| mert elesik annak a jövedelemnek nagy részétől,amelyet számára a kereskedelmi flotta biztositott. Hogy milyen nagy hiánnyal fog megküzdeni a há­ború után az angol államháztartás, arról akkor alkothatunk hü ké­pet, ha meggondoljuk, hogy már a normális békeévekben is 50. millió font sterlingre rúgott az állami költségvetés évi deficitje. Az i­lyen kilátások mellett az angolok minden idegszáluk megfeszítésével azon kell hogy dolgozzanak, hogy veszteségeiket felfokozott export­tal egyenlítsék ki. Sir Patriok Hannon az amerikaiak kiméletlcn akaratáról beszélt, hogy meghóditság a világpiacakat. Ez a beszéd tulajdonképpen válasz volt Assheton beszédére, e valóban az angol reményekkel szembe állította a rideg valóságot. Hogy Hannon beszé­dében azt is tanácsolta, miszerint az. angolok és az amerikaiak előz­zenek meg a vámhatárok kölcsönös lebontásában / azokról a vámtör­vényekről beszélt ugyanis, amelyeket Anglia Ottawában hozott IS.""­ban és 1932-ben, s amelyeket az USA hozott 1930-ban /, azt Icneoi t.n eredménytelen kisérletnek tartják, mert félreismerte a tényleges erőviszonyokat. / B.É*. / Buenos.Aires, XI. 23. / hc / Az egyik USA-beli hiru; ­nökség jelentése szerint az USA és Chile közötti tárgyalások, a- ­lyek a chilei mangánércekre kimondja az USA egyedüli vásárlási jo­gát, igen jó mederben golynak, Santiago de Chilében arról értesül-

Next

/
Thumbnails
Contents