Budapesti Értesítő, 1943. november/2
1943-11-23 [1860]
50j^_Hdroa^nódosi^d_jsvaslat a szövetségesek valu/ta_és__énzüj_jri t.orvüi\ ol_ii.au o__l_t_nri_ Lisszabon , XI, 22, /ho/ ííewyorki jelentés szerint a Journal of Comerce azt írja, hogy jord Keynes valószínűleg néhány, az északanerikai bankároktól kapott ideával utazott haza I-cndonba* Hivatalosan ugyan erről semmit a^gtudni nem lehet, de azért azt mondják, hogy az edaigi valuta és pénzügyi tervekre vonatkozó háron igen lényeges aódcsitó javaslatból von saé* Elsősorban "5, nemzetközi pénzegység bevezetésétől, függetl3nül attól, h gy azt Boncornak vagy Unitasnak hivnak, ol kell tekinteni; P-szex Lnt tehát a dollár megtartja eddigi pozícióját. Azor.ki 1 il ol kell toki iteni a nemzetközi valutarögzitcs azonnali mindemi kiterjedő rv:Talósitásától és elő«zör csak ang-i••amerikai megogyozwS létrehozására Kell törekedni. Ugy látszik, hogy az Egyesült Al.Ionok bankárjai egyáltalán .. nincsenek meggyőzőá-e arról, hogy a szovjet is 'mjlandó lenne ilyen megértő pénzügyi politikát folytatni, akit pedig Hull külügyminiszter csek most akart ezekbe a tárgyalások>a bevonni* Harmadszor azt javasolják az északaaerikai b.-akarok, hogy az angol kormány egyezzék bele az angol gaödaeági élet teljes..ujj '.szervezésébe ? mert a nemzetközi egyensúly' fenntartása lekében az angol gazdasági élet megfelelő belső szerkezete előfeltételé Kogy ezt biztosibani lehessen, a jövőben is meg kell engedni a deviza árfolyamok nagyobb mozgékonyságát anélkül, hogy az eredetileg megyitatott korlátozó rendelkezéseken az árfolyamrögzítés erdekében életbeléptetnék* /B.É./ ftl*/ Az vHKKA fegállapai nemzeti ^eű6y^:X >: !ík^%^f%k^^J^9É^^ vuláskc^t_ Amsterdam, XI. 22 : /HC/' Kint az angol hírszolgálat Atlantic Oityből jelenti; az UNRRA albizottsága; amsly pénzügyi kérdésekkel foglalkozik, egyhangúlag elfogadta azt a ja^slatot, amely a tagoktól nemzeti jövedelmük 5 #-át követeli hozzájárulás cinén*