Budapesti Értesítő, 1943. november/1

1943-11-10 [1859]

Ha c jelenlegi forgalmat fenn akarják t ártani, akkor idejében kell gondokodni a megfelelő anyagok helyezinreszáilitásáról, mert ezidőszerint igen nagy a hiány kiönöeen sínekben, épitőíában, és teherkocsikban és egyéb felszerelésben* Különösen kevés a moz­dony* A vasút és a gépkocsi versenyét a lehető leghamarabb ugy kell rendeznij hogy mind a ketté megállhasson egymáí mellett és hogy a forgalomban résztvevőknek ebből hasznuk legyen, ezzel kapcsolatban a Kanadían National Railways egy terjedelmes munka­programmot dolgozott ki, amelynek'megvalósításához 64-0 millió dol­lár állami támogatásra és 94 millió munkanapra volna szükség. Kanadában általában a meglévő vasúti hálózat erős kiépítésére szá­mítanak, hogy az ország nyugati részein felfedezett ásványi termé kek számára kedvező szállítási 1 eh e tőség ele e-t biztositsanak. /B.É,/ £tt^-SS£^^l^-L.SZÍ d állanház^rta^^his^ra^ Stockholm; XI, 9* /hc/ A svéd államadósságok igazgatósa- g ga most terjesztette a svéd pénzügyminiszterium elé az 1942/43. háztartási év ellenőrzésére vonatkozó jelentését. Ebből kitűnik, hogy a háztartási C (- kez*..-bétől kezdve a háztartási kiegyenlítő alapban nyilvántartott 4.40 milliárd koronás hiány 5.64 milliárd koronára emelkedett c /B,É,/ Madrid; XI, 9. /hc/ Mint már jelentettük Spanyolországban egy ujabb bankérdekeltség.alakult,, amire vonatkozó hiradás most hivatalosan is megerősíti, A Vancor név alatt működő bankkonzorcium­nak az a célja, hogy az. Egyesült Bankok üzleteinek lebonyolítását lényegesen megkönnyítse« A konzorciumban a következő bankok egyesül­neké A barcelonai Banco Hispano Colonial 20 millió pezeta, a madri­di Banco Oehtral 20 millió, a Banco de Valencia 50 millió és;a Banco de Credito Saragossa 12 millió pezeta alaptőkével,/B.É,/ •Ma d r i d, : X'I., ; 9. /hc/ A spanyol kereskedelmi és iparügyi mi­nlsztérium a Compania Arrendataria dol Monopolé de Petroleos S,A. AA

Next

/
Thumbnails
Contents