Budapesti Értesítő, 1943. november/1

1943-11-09 [1859]

3 2»/ A nglia is aeftlaa.adi a mü. ^LIÍ_ gyjjctásját* S t o c k h o 1 n- XI? 8.? /he/ Londoni körökben azzal magyaráz­zák az angol kormánynak azt a döntését? amelynek értelmében rövi- • "' desen Angliában, is megkezdik a műgumi gyártását, hogy a guniellá­tás kérdése az éezakan erikai Egyesült Államokkal állandóan súlyos ' : nézeteltérésekhez vésetett* Ezt a véleményt látszik megerősíteni aa a jelentés^ amely arról számbl be, hogy az. UBA-ból útnak indí­tották Anglia felé az első műgumiuzállitáa t„ Az amerikaiak tehát, majdnem két évig várattak erre a pillanatra* Eleinte Angliában, ezt a kérdést is a szokáso.3 derűlátással kezelték ugy, hogy 1941­ben és 194 2-ben mindig elodázták az angliai mügumigyártás kérdésé­nek a megoldását; mert arra számítottak, hogy az.Egyesült Államok Angliát kellő mennyiségű mügumival fogja ellátni. Körülbelül egy évvel ezelőtt azonban kezdett a kormány magatartás a megváltozni, mert mindig világosabbá vált, hogy az Egyesült Államok müguniter­termelésének a megvalósítása sokkal hosszadalmasát-bnák bizonyul, mint aneilyennek tervezték, így tehát elsősorban pótanyagok után kellett ez. éj jelnézni, mint amilyen példáuJLa Polyvinyl-Chlorid. Ezzel azonban nem. mentek meeszire r mert a Iody\rfnyO-űhJi>ridot nem Ihet Vulkanizálni* Időközben mindig több vélemény nyilvánult neg amellett, hogy Angliában a "Neoprent" előállításához szüksé­ges nyersanyagok és előfeltételek épp:n ugy meg vannak, mint az USA-ban- Az ipar követelése; amely mindig sürgetőbbé vált, végül rávette a kormányt; hogy ezen a téren: saját számlára kezdjen el dolgozni és hogy tovább ne hagyaúkoz-zék az Egyesült Államok lg ért szálli tásói ra* /B C É Í/ • ^ B ritish ÜEewJa"Aine Bével opnent Co, évi jelentése., Stockh-ol mj Xlti 8c /hc/ Londoni jelentéo szerint a British ... New Guinea Bevelopment öo, évi jelentésében hangsúly ozza R hogy Pápuában lévő ültetvényei a kiürítési rendszabályok következte- *. ben gyakorlatilag hat hónapon át üzemen kivdl álltak, és egyébként . •„ is a beiiszülöttek nagy részét katonai szolgálatra hívták be. Mig /t/s/

Next

/
Thumbnails
Contents