Budapesti Értesítő, 1943. október/2

1943-10-19 [1858]

• T ,Aa_nrggntfeo j. _ aa^pl vasúti .t^aaé-Ágok AomarojiduDa. Buenos A i r o s, X. 18 e /hc/ Az AaPöentindtjan működő angol vasúti társaságok által a buonos airosi komáihoz intézett omJlok­iratból Idtünikj hogy som pótalkatrészeket, sem pedig tüze lő anyait beszorozni nem lehet. így az olnaradt angol ós amerikai, ezállitások végerodménybon most már az angol tőkebcfektotésjken is megbosszuljál: magukat. /B.É./ -jféye t-?gg^óv^|i; íatárqyal á sok, ? o z s o n y, X. 18, /hc/ A Budovatol cime gazdasági újság a kor­mánybizottságok tárgyalásai köretében lebonyolított famogbeszélésel kel foglalkozik. A megbeszélések középpontjában az 1944. évbe n ki­vitaira kerülő fa mennyis égének negáll-pitása állott, Lz a kontingens körülbelül ugyanaz marad, mint ami 1943-ban volt. Ezzel párhuzamosan foglalkoztál: a'ki no. • merített kent ing aisek Borsával is és megál­lapodtak abban, ho jy különösen az olvasztók számára szállítandó és a bányai a kontingensek lesz 'Ilit ás a maradt el a megállapodott mony­nyis^gtől, amit Szlovák részről azzal indokolnak, ho.£/ elsősorban a raját szükségleteket kellett fedezni. Ugyanézekbel az okokból a cel­lulózé fa. szenilitásánál is nehézségek mutatkoztál:. Ezért a cellulozo fára nézve nem állapítottak meg ujabb kontingenst, mig a bányafakontin­gensét az 1943.. évi : .ennyiségéhez viszonyítva, lényegesen loszálli- - . totuák. Az árokra nézve mind a két fél az árak változatlansága mellett döntött* /B».';»/ 2?*/ ";l-^lkoQ^ek M «a•.av'',fl e i t • karé ! :bctétok. Zürich, X. 18. /hc/ Hint a svájci ika.izeti Bank megáll..pitotta 1942-ben a takarékossági tevékenység a meg; lő se évhez viszonyítva megerősödött. A takarékbetétek 1942-ben 288 millióval 5,604dllió ­frankra ei,o3 ke átok a megelőző évi 10? millió., emelkedéssel szealon, 194 ö-ben a botétállomány 208 millióval, 1939-ben p.di • 33 "illiéval csökkent. Aat azonban meg kell állapítani, hogy 0 takarékbetétek omol* kedése nem kizárólag ujabb takarékbotítökből áll, haac.i részben ©lyon pénzekből, amelyeket később Ismét üzleti célokra vagy egyéb bef oktc tésekre akarna!: felhasználni* /B.É./ /t/s/

Next

/
Thumbnails
Contents