Budapesti Értesítő, 1943. augusztus/2

1943-08-19 [1854]

a személyzet fokozottabb mértékű teljesítményét tette szükséges sé, amit általánosságban ugy lehetne jellemezni, hogy az al­kalmazott munkaerők mindegyikére 1938-ban 0*4 milliárd márka esett a mérlogkeretből, 1942-ben pedig kereken 1 milliárd már­ka* /3.É./ ií.L -hJb é$k -fe£^yjy?5^ s és ja..„tgka^kbététek u ,,k Öt öttgége» t . Bérli n, VIII. 18,/hc/ Mint a /Ankwirtschaft erről beszámol, a bankoknál és takarékpénztáraknál elhelyezett takarékbetétek­nél a légi had-viselés követelményeivel kapcsolatban viszonyla­gos rendelkezési szabadságot valósítottak meg* A bankoknál és takarékpénztáraknál elhelyezett takarékbetétek tulajdonosainak Ugyanis bizonyos határok között megadták a lehetőséget, hogy kifizetéseket olyan intézettől is kérjenek, amely nem vezeti a betevő számláját* Ezt az uj rendelkezés.' nemcsak a takarék­pénztárakra, és nemcsak egy és ugyanazon nagybank különböző ' fiókjaira vonatkozik, hanem vonatkozik ez egy külön megálla­podás értelmében az összes vidéki nagyobb bankokra is, A kö<*. zönség nagyobb Kiészpénzszükséglete arra vezetett, hogy a ban­kok pénzkezelését is meg kellett bizonyos fokig változtatni* v Általában megerősítették pénztárkészleteiket és tőkebefekteté­seiknél a könnyen pénzzé tehető módokat nészesitették előnyben*. Mindez oda vezetett, hogy a birodalmi bank áz utóbbi hónapokban kénytelen volt nagyobb mértekben pótfizetéseket teljesíteni, mint eddig, Pénzpisotesiniikai szempontból ez az alakulás azph­ban eddig semmiféle nehézséget nem okozott,/B.É,/ ?. Berlin, VIII#13*/hc/ A Birodalmi részvényindex az augusztus 9-től 14-ig terjedő héten az előző heti 3>57#72-^ről 137,66.í'raj ' éiaiyedt* /B.Z*/ t/h

Next

/
Thumbnails
Contents