Budapesti Értesítő, 1943. augusztus/2
1943-08-18 [1854]
ilyen kartellekben a magángazdasági kizárólagossági érdekeknek különös kilátásai lehetnek, nem helytállói A tekintély államnak ma számos olyan eszközemés lehetősége van,' hegy a kartellek működésébe betekintést "nyerjen és arról tájékozódjék. Teljesen eltekintve attól, hogy az állam elhatározta magát arra, hogy a gazdaság Öiüiormányzatára rendezkedik be,j Az állam tehát kihasználhatja á nemzetközi kartellek hasznos talajdonságait, a-» nélkül, hogy káros hatásainak is ki lenne" téve, amiknek egyébként az állami árellenőrzés, nyereségellenőrzés mai rendszere mellett usy sem lehetne túlságos jelentősége. Különös érdekesek* ezido szerint az európai kartellek, mert ezekarra szolgálnák, hogy olyan kereskedelempolitikai akadályokat,aamelyeket nem lehet egyik napról a másikra megsziintetni, könnyebben áthidaljanak ós, hogy a gazdaságszervezeti különbségeket közelebb hozza egymáshoz, amennyiben Ilyenek Németország és a többi ország között fennállanak, amikor a kartellek magángazdasági jjellege inkább előnynek, mint hátránynak mutatkozik,/B.É,/ Bukare st, Vlll.l7*/ho^ Sebastian örieda del Rey* .a spanyöltársadalombiztositás vezetője szociálpolitikai bizottság kíséretében fiomániába érkezett, hogy a román*főváros társadalom- biztosítási berendezéseit tanulmányozza../Br^./ I e-t a n b u 1, VIII.l?./hc/ A ciliciai síkság gyapottermését 210.000 bálára becsülik, amiből 108,000 bála Cleveland, 48.000 bála Akala és ^4.000 bála hasai fajta. /B.á./ Ina t a n b u 1, VIII. 17,/hc/ Mint * Tasviri EflcUr Írja, Törökőr szagban 60 évo nem volt ilyen termés.; /B.é./