Budapesti Értesítő, 1943. július/2
1943-07-20 [1852]
a tisztitől-í gyapotmag olaj kg? aért 25 levát számítanak;, franko, kirakodó állomáson, /B.É.,/ Szófia, VII, 19o /hc/ A Mir cimü újságban Petko Stajnoff, a közigazgatási jog egyetemi tanárának tollából cikk jelent meg,, amely Bulgáriával mint agrár, illetve ipari állammal foglalkozik, A oikk megállapítja, hogy Bulgáriában tulajdonképen a bolgár nem- • zetgazdászok alapos kutatásai eredményeképen tulaj donképen nem folyik racionális mezőgazdálkodás, Bulgária ugyanis mezőgazdaságilag tulnépesült országa Br, A e Totew bolgár közgazdász számításai szerint ugyanis Bulgáriában minden mezőgazdaságilag értékesíthető terület négyzetkilométerére a mezőgazdasági népességből 116 lélek esik, mig ugyan erre az egységnyi területre Romániában 27* Magyarországon 72. Németországban pedig 52 lélek esik 0 Mindez azt bizonyitja^ hogy Bulgáriának kevés a mezőgazdaságilag hasznosítható területe, Ehhez járul még a mezőgazdasági népesség súlyos munkanélkülisége és a mezőgazdaság alacsony fokon mozgó hs sznos sága<s Rendes körülmények között a tényleges mezőgazdasági népességnek majdnem a kétharmada marad kihasználatlan. Ez az oka a mezőgazdasági népesség szegénységének és hogy a mezőgazdasági népesség munkaerejének kihasználása csak olyan kis mértékben hasznotha^tóo Ujabb mezőgazdasági termelési árak meghonosításával a mezőgazdasági tulnépesültség 6eQ a munkanélküliség problémájc nem oldható meg ö . Ezeket a kérdéseket kizárólag és mindenek előtt a belföldi ipar kiépítése oldhatja meg 5 ameljrnek fel kell szivnia a dolgozóknak egy,részét és amelynek fokoznia kell a munkások átlagos keresetét c Bulgária uj területeinek a gazdasági élébe,főleg pedig Macedóniáé még fokozttabb mértékű mezőgazdasági tüuiépesültséget mutató /B C É 0 / i^o^Spanyi.^kereskedelmi ajánlatok Törökországnsko X s t a n b u 1 , 19» A 0 / Különböző spanyol cégek Törökországnak parafát? kávét, csokoládét, banánlisztet és vizfiltráló készülékeket ajánlanak. /B,É,/