Budapesti Értesítő, 1943. július/1
1943-07-08 [1851]
A- tőzsde gyapothirszolgálata Brazília, Argentina ós Peru gyapotkészleteit a tavalyi 2,j2 nillió bála helyett 2*91 millió bálárabecsüli, /B,É,/ 28,/ Kan ada nen go lytat ja_ jaz angol követojj sok nog^uLtájSát^ a Lisszabon, VTI,•7* /hc/ A kanadai gazdasági életnek az az ujabb kezdoninyozőso, hogy az-utolsó angol követeléseket is hasai követelésekké alakítsák át, Londonban igen nagy nyugtalanságot keltette Megfelelő utasításokra a kanadai pénzügyminiszter nőst kijelentette, hogy az angol követeléseknek ilyen megváltását non fogják folytatni. Hangsúlyozta, hogy az összes•acfircl követeléseket kanadai állampapírokban és vasúti értékekben, nemzeti tulajdonba vették vissza,•amikor is Kanada éppen olyan messze ment mint Délafrika és India* A fennmaradt összegnek a liquidálása amelyeknek ozidőszerinti értéke a 479 millió dollár értékű közvetlen befektetéstől eltekintve már csak 108 millió font, túlságos keménységet jelentene és már most megterhelné Anglia és Ka-nada háború utáni kereskedelmi kapcsolatait, mert hiszen ez azeljárás lényegesen befolyásolná az angol vásárlóerőt Kanada kiviteli cikkeivel szemben. Hogy a kanadai kormány meg tudja-e valósítani ezt az álláspontját az ország pénzügyi'köreivel szem- ben, amelyek mögött az Egyesült Államok állanak, kétségesnek látszik, /B,É,/ Japán, gazdáiéul bizottság, u tazik Kínába. 3} o k i o, VII, 7* /ho/ - Azzal kapcsolatban, hogy-a közel jövőben japán gazdasági küldöttség szándékozik Ogura vezetése alatt Kinába utazni, itteni gazdasági körökben azt hangoztatják:, hogy a küldöttség Hemzeti Kina vezető pénzembereivel és a kormány tagjaival fognak Japán és Nemzeti Kina gazdasági kapcsolatainak lehetséges kiépítéséről tárgyalni, A tárgyalások a következő kérdések körül fognak mozogni* árak a kereskedelem pénzelése, élelmiszerellátás, javait termelése, tőkemozgósitás ós vállalat, formákoj /BjÉo/ /t/s/ .