Budapesti Értesítő, 1943. május/2

1943-05-16 [1848]

tömését az idén 5»4 millió kilogrammra becsülik a tavalyi 1,6 millió kilogratanal szeriben,/B,É,/ Hamburg, V, 15* /lic/ A Hamburg Vas- és Bronznüvok r,t, igazgatósága újból 6 %-os osztalék fizetését javaspl­•» ja a közgyűlésnek az elmúlt üzleti évre. /B.É,/ g6y/ 11,«474 sgöy&tkezet van Olas^aors z^b^tf u, *" R ó m a, V. 15. /hc/ 194-2 végén Olaszországban 11,4-74 szö­vetkezet volt. Ezek közül 2,876 mezőgazdasági, 2,807 fogyasz­tási, 2.844 termelő- és munkaszövetkezet, 1.455 épitő és 1,442 hitelszövetkezet. /B.É,/ 37t / ,Vit a az ogyiptomi parlamentben az adóemelések miatt A I s t a n b u 1, V, 15, /hc/ Kairói jelentés szerint az egyip­toiai parlamentben a háborús jövedelmi adó 75 S^-os emeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál élénk vitákra került sor. Az ellenzék köreiből azt hangoztatták, hogy semmi ok sincs arra, hogy az egyiptomi adófizető nagyobb adóterhet vállal­jon magára, mint az amerikai, vagy az angol, mivel Egyiptom nem visel háborút. A kormány részéről erre kijelentették, hogy az egyiptomi népnek rövidesen még jóval nagyobb megtér- * bélésekre kell elkészülnie./B.íi,/ ^I^Aoseh ^arba^pozsegyi fiókja sz lo vákiai y«t érkégy^ dtflve" lett. P 0 z s 0 n y, 7, 15, /hc/ A cseh Iparban!: /Zivnobank/ pozsonyi fiókját "Sivnostenska Bánon - képviselet a szlovák köztársaságban Pozsony székhellyel" cimmel szlovákiai képvi­selővé vált. Az alaptőke 20 millió szlovák korona, A legköze­lebbi jövőben a Mahrischc Bank és a Böhmischo Industrial Bank fiókja is vezérképviselővé lesznek,a prágai Htelbank fiókját azonban félsz omolják,/B,É./

Next

/
Thumbnails
Contents