Budapesti Értesítő, 1943. május/1
1943-05-08 [1847]
Sto c k h o 1 n, V. 7. /hc/ A TT ügynökség ezerint a svéd külügyminiszterium csütörtökön este bejelentette, hogy svéd hajóknak kis éret nélkül való közlekedésére vonatkozó tárgyalások azzal az eredménnyel jártak, hogy ezt a közlekedést újra meg lehet kezdeni, Ezzel kapcsolatban elsősorban azok a hajók jönnének számításba, amelyek január közepe óta állnak megrakódva a különböző kikötőkfcen. Ezek szerint több ilyen hajó fog Göteborg kikötőjébe befutni és onnan megfelelő számú hajó fog útnak indulni ,/B ,É,/ S t o c k h o 1 m, V, 7, /hc/ A Korsnaesbolaget r.t, Svédország egyik legnagyobb faipari vállalata 1942-ben is változatlanul fent tudta tartani fatermelését, cellulózé-termelését főként a takarmánycellulozetermelést pedig fokozni is tudta, Ennek ellenére a társaság teljesítőképességének csak 43 $-át használta ki, A faáruszállitások meghaladták a termelést, 62 $ kivitelre került, Az évi mérleg elsősorban az épitás alatt álló uj üzemeket tükrözi és ezzel kapcsolatban a tartozások emelkedését, A telepek könyvértéke 9,5 millió korona az 1941 évi 5.99 millió koronával szemben. A vállalat tulajdonában lévő erdők 31,5 tavaly 31,6 millió koronával szerepelnek a mérlegben, a raktári készletek pedig 6,9 /4.77/ millió koronával. 1942 tiszta nyeresége 1,35 millió korona /l,07/ volt, A közgyűlésnek a megelőző évi 5 1* helyett, 6 $> osztalék kifizetését javasolják,/B,É,/ 47^/_Az_A_,B_«__Svenska Kolonialgrossieter^éyi^ Sto c k h o 1 n, V, 7. /hc/ Az A.B, Svenska Kolonialgrossister Svédország egyik jelentős gyarmatáru nagykereskedelmi vállalata a finn és dán megfelelő szervezetek megbizcttaival Stockholmban megtartotta évi közgyűlését, A vállalat 117 tagjával majdnem az összes svédországi gyarmatáruna-gykereskedőket és importőröket képviseli és 39 fiókkal rendelkezik. A társaságot 1957-ben alapították és 1942-ben 314 millió korona forgalmat bonyclitott le.