Budapesti Értesítő, 1943. április/1
1943-04-07 [1845]
is el tudott látni feldolgozó megrendelésekkel, A vállalat alaptőkéjét 15 millió frankkal emelte, ami főleg uj vízierőművek létesítését célozta,-. így többek között Gletsch mellett duzzasztógátat létu.sitettek,/E: Ér/ ^i^Ihdía^tidLfekozikjj fo_ntkövetelés ének_f elhasználása_el S t o o k h o 1 ii f IY a 6„ /ho/ Az indiai kereskedelmi kamarák szövetsége; mint Londonból jelentik tiltakozott az ellen a határozat ellen, hogy a Londonban felgyülemlő indiai fontköveteléseket a háború utáni fontszükeéglet fedezésére fordítsák, mert ez ellenkezik India érdekeivelp India ezzel arra kényszerül, hogy később az angol kivitelt részesítse előnyben. Pedig a háború után abba a helyzetben kellene lennie, hogy szükségleteit ott és olyan módon elégítse ki, ahol és ahogyan az rá.inézvea legkedvezőbb. Függetlenül attól, hogy ez a forrás Nagybritannia határain belül fekszik-e vagy Kivüi.- A szövetség ezzel szénben azt követelte> hogy az összegyűlt sterlingköveteléseket már most vagy produktív befektetés ékre, vagy pedig Indiában működő angol vállalatok kiasjátitására fordítsák. Semmi esetre sem szabad azonban Indiának Nagybritanniával vagy akármilyen más országgal szemben magát a háború utáni időkre pénzügyig vagy gazdasági téren elköteleznie, /B*É./ 41»/_Mexikó mindíg^nagyob'b szállításig nehézségekkél w k^ Madrid, IV. 6 c /hc/ ügy látszik, hogy Mexikó szállítási nehézségei mindig komolyabb alakot öltenek. Mint az EFE Guatemalából jelenti a mexikói és Guatemalai határok között' hatalmas nennyiiégü áru torlódott össze, amelyet a mexikói vasutak ki nem elégitő állapota miatt nem lehet tovább szállítani, Mint mondják a mexikói mozdonyok száma ezidőszerint mindössze 1,347 darab, ami kevesebb, mint amennyi 10 évvel ezelőtt volt, mert az 1931-ben megejtett számláláskor a mexikói vasúti vonalakon még 1.453 mozdony teljesített szolgálatot Í, ügy látszik tehát hogy azok a kérések, amelyek mozdony és vasúti kocsi szállítmányokat akartak az USA-tól kieszközölni, eredménytelenek maradtak. Mexikó egyes mezőgazdasági vidékein ma már az a veszély fenyeget, hogy tekintélyes mennyiségű banán és kávé romlik meg a szállítási viszonyok ki nem elégitő volta miatt./E.L./ A/s/