Budapesti Értesítő, 1943. március/1

1943-03-09 [1843]

földek jelentős része teljesen kiszáradt, "ic.'rt az aratór.unkások ezrei maradtak munka nélkül-. Az általuk évente megkeresett munka­dijat 40 millió pózéra teszik, ami arra szolgál, hogy a munkások a két aratás között eltelő hosszú hónapok alatt megélhessenek, A fe­nyegető inség megelőzésére Videla f öl dni ve lésügyi miniszter és Aria építésügyi miniszter az ország bizonyos részeinek ujjáerdő­sitésére vonatkozó tervet dolgoztak ki, továbbá utak építését és öntöző berendezések . létesítését tervezik, hogy ilyen módon a szé­lesebb néprétegek számára kereseti lehetőséget biztosítsanak. Ilyen módon nemcsak az aratómunkásokat tudják mán munkákőrben foglalkoz­tatni, hanem egyúttal nemzetgazdasági colokat és munkákat is meg tudnak valósítani. Elsősorban olyan károk keletkezését akarják ezekkel a munkákkal megakadályozni, amelyeket a száraz i;Jjárás és a talaj eróziója idéznek elő* Ezenkívül útépítéssel és öntö­zőberendez éselikel hatalmas eddig lakatlan és meg nem művelt terüle­teket akarnak a mezőgazdaság számára megnyerni és az ország közle­kedési hálózatába bekapcsolni, A két miniszternek a tervét a leg­közelebbi kormány-ülésen terjesztik Castillo államelnök eléc /3©E 6 / Buenos Atros, III. 8. /hc/ Az ozilcszerint az Egyesült Államokban tartózkodó chilei iparügyi államtitkár rámutatott Chile gazdasági nehézségeire, amelyek elsősorban a munkásosztályt érintik« Egy, egyesültállamokbeli vezető személyekkel folytatott megbeszé­lés alkalmával kijelentette, hegy az iparüzó népesség szinvonala. Chilében rendid.vüli alacsony* A helyzet azonban nem javulhat a ddig, amig Chile nem kap az USA-ból megfelelő gépi berendezéseket, hogy iparát ezekkel megjavíthassa és korszerűsíthesse* \ öhilei elnök Rios is kijelentette nemrégiben, hogy Chilének az Egyesült Államok álta! történt eddigi gazdasági támogatása nem kielégítő. /b»É#/ ¥±*J-Jh^thlehem steel orj), Jxzl.-. ti_jelentését Lisszabon, III, 8* /ho/ Newyorkból érkező jelentés szerint a Bethlehon Steel Corp, az elmúlt év végén 914,7 millió dollár /t/o/

Next

/
Thumbnails
Contents