Budapesti Értesítő, 1943. február/1

1943-02-04 [1841]

ésszerű munkamegosztásáról azt mondja, hogy az ipar feladata mindenek­előtt a többtermelés, az állam pedig gondoskodjék a gazdasági élet vérkeringésének rögzítéséről, Természetesen az ipar a termelés kibőví­téséhez szükséges tőkebevetés áltól előálló nagy kilengéseket fokozot­tabb önfegyolmezéssel csillapíthatja, azonban ezeknek a hullámzásoknak teljes kiegyenlítése csakis állami ellenőrzésül lehetséges s ebben ta­lálja meg az állam a háború után legfőbb feladatát. Ez pedig a követke­zőképpen körvonalazható : a folyó és állandó állani kiadások fedezésére szolgáljon a minden évben kiegyensúlyozott rendes államháztartás s a rendkívüli államháztartás a gazdasági válságok és a munkanélküliség le­küzdésére szolgáljon. A foglalkoztatottság rögzítésével járjon együtt a társadalmi biztosítás kiépítése is, azonban az Unilever szakvéleménye ennek a kérdésnek súlypontját az ipar magánkezdeményezésében látja. S­zek a rendszabályok kapcsolódjanak a nemzetközi egyezményékhez ós pe­dig főként a kereskedelempolitikai téren r, a nemzetközi tőke tervgaz­dálkodásában. A szakvélemény fent körvonalozott tanácsaiban a magán­gazdaság önkritikajának nem kis mértéke nyilvánult meg. így például el­ismeri ez a szakvélemény, hogy az ipart eddigi beruházási tevékenységé­ben a hasznossági elv túlontúl vezette, azonban ezáltal sehogyan sem lehetett a munkanélküliség kérdését kielégítően megoldani. Az állam és a gazdasági élet közötti viszony elhatárolására vonat­kozó előterjesztések szülőoka a szocializmustól való félelem és egy tú­lontúl hatalmas, s egyszer talán najd a tőkésrendszert támadó állartál való rémület, / B.É, / '^ití.á^kzu.?kor0FW>*el me egyre nagyobb méreteket_ölt 1 Lisszabon, II, 3. / hc / A "TIME*"' szerint a gyarmatáruval, a cukorral és a húsáruval űzött fekete kereskedelem az USA területén egy­Ti - .gyobb méreteket ölt. Az újság megjegyzi, hogy hivatalos eljárások >5j onyit ják, miszerint a 12,.000 gyarmatárukereskedós és húsüzem közül 40 % és a ke: ©ti partokon működő 500 benzinállomás közül 70 % nem tar­totta be a jelenleg érvényes maximális árakat és szétosztási határoznia­nyokat. Ezzel egyidejűleg virágzik a lopott jegyekkel való üzérkedés is. / B.É. / m /

Next

/
Thumbnails
Contents