Budapesti Értesítő, 1943. február/1

1943-02-09 [1841]

*36•/ 4ngol-amerikai vasúa érdekeltségek 4frikában* Brüsszel, II. 8* /hc/ .4 Le Soir lisszaboni levelezője beszámol az angolok és amerikaiak afrikai vasúti érdekűitségéiről, kevjyorki pénzügyi körök arról akarnak tudni, hogy érintkezés Jtött létre angol és amerikai pénzügyi érdekeltségek között, azzal a cél­lal, hogy az amerikaiak megvásárolják a portugál gyarmati vasutak angolai és mocambiquei angol érdekeltségeit. Sgy másik amerikai pénzcsoport, amely mögött az amerikai kincstári hivatal áll, kü­lönböző afrikai.vasúttársaságok képviselőivel arról tárgyal, hogy amerikai vezetés alatt egy afrikai transzkontinentális közlekedési konzeunt létesítenek. 3z a vállalkozás elsősorban a portugál gyar­mati vasutak részvényeit szerezné meg, másodsorban padig a Belga­Kongo vasútainak a részvényeit vásárolná meg. Az is kipattant, hogy a már amúgy is amerikai kézen lévő afrikai légiforgalmi tár­saságokat az alakítandó közlekedési konszernnel egy úgynevezett szuparkonssernbe foglalnák össze. Az előkészítő murvaiatok már annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy már a megalakítania azuperkonszern igazgatóságának az összeállításáról folynak a tár­gyalások, Prestige-okokből két angolt és egy belgát is beválasz­tanának az igazgatóságba* Az 4frican World cirrá folyóirat Korgan­thau amerikai államtitkár libériai látogatását már ebből a szem­pontból méltatja* /B.É*/ 37./ j?rahciaorszagban az 1923 J^jfegtá férfiakat munkaszolgálatra h^vták^be, V i c h y , II. 8* /Ko/ A francia hivatalos lapban közzétett rendelet szerint az 1923, évi férfi korosztályt 8 hónapos munka­szolgálatra hívták be. /B*Jl*/

Next

/
Thumbnails
Contents