Budapesti Értesítő, 1943. január/2

1943-01-27 [1840]

1943-ban kisebb lesz ugyan a kenyér, de ára non változik. Még min­dig igen nagy a panasz a cukor és az ételolaj hiányos ellátása miatt. A "Balagh" egyik cikke a folyton növekvő drágaságot tűrhetetlennek tartja és kritika tárgyává.teszi a kormánynak azt az eljárását, hogy a húsárakat emelte, ahelyett hogy az élő állatok behozatalával az árakra nérséklőleg hatott volna* Ezzel szénben - noha a cukor­termelők ismételten kérik - a cukor árakat nem.emelték fal, aminek következtében a, cukortermelők a termelés beszüntetésével fenyeget­nek. Az őstermelők is panaszkodnak a szűken mért műtrágyáéilátás miatt, mert attól tartanak, hogy a jövő évi termés sinyli meg a kormány szűkkoblüsógét.A kormány közlése szerint teljesen kifogyott az elkobzott ujságpapirmennyiség./3.É./ j£orlátozá^ Amsterdam, I. 26, /hc/ A brit hírszolgálat jelentése szerint Wickard, az USA népgazdasági minisztere kijelentette, hogy a józan ész követelményei szerint előnyben kellene részesítenie kölcsön és bérlotprogranm valamint a katonai programn elött is a közélelme­zést. Szerinte elkerülhetetlennek látszik, hogy 19^3 folyamán szigoritani fogják a korlátozási rendszabályokat. Egyben arra hivja fel USA lakosságát, hogy ezeket a korlátozásokat tekintse az USA hadierőfuszitéseiért fizetett ár egy részének* /B.B./ §1 ^«52^Í5SÉQ2^_5 _2°£i2^ _S^45S^2iá§._^^á 22^rl_I£ié_£-L !5ísab_a_n*_ G e n f, I. 26. /hc/ Ceylonnak , ha a folyó évi gunitermolő prog­ramiját végre akarja hajtani, sürgősen 20.000-rel több munkásra van szüksége. Az New Delhiből jelenti a Times, hogy ezeket a hiányzó munkásokat csak Indiából lehetne Ceylon szigetére vinni, azonban az indiaiak a legélénkebben tiltakoznak az ellen, ho.^y Ceylon szi­getén dolgozzanak, mert eddig azt tapasztalták, hogy az ottani helyi hatóságok részéről igen kemény bánásmódban részes ültek./B»L./

Next

/
Thumbnails
Contents