Budapesti Értesítő, 1942. október-november

1942-10-11 [1837]

megállapítja, hogy Kenya, Uganda, Tanganyika, Németkelotafrika és Zanzibar is a hajótérhiány következtében mind jobban nélkülözi a tengertuli árúbevitelt. Angliában sok ide irányuló szállítmány ki­viteli engedélyét visszavonták és sok megállapodást kell meghiúsult­nak tekinteni. Ezek a területek korábban igen nagy tömegben kaptak élelmiszereket Urópából, amelyekről most természetesen le kell mon­dandók. A gyarmatok közül Zanzibar szenved legjobban a korlátozá­sok miatt. Annak ellenére, hogy a háború kitörésétől kezdve nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a saját termelést emeljék, még sem vált lehetségessé, hogy ezek a gyarmatok saját szükségleteiket saját ter­melésükből tudják kielégíteni. Az Economist utal azokra a tervekre is, amelyek szerint Kenyában az eddig parlagon heverő területeken búzát vessenek. Eltekintve attól a kérdéstől, hogy mennyi idő fog eltelni addig, amig Kenyában a munkaerőhiány mellett emlitésreméltó gabonamennyiséget fognak majd tudni betakarítani,az Economist elő­vigyázatosan arra is utal, hogy a Középkeleten állomásozó brit csa­patck növekvő szükségletei alig ha fogják lehetővé tenni, hogy a ke­letafrikai gyarmatok a saját és a szomszédos országok legégetőbb szükségleteit ebből r saját termésből kielégíthessék. /B.E./ 36 j_/_A^német_nag^ke^ ex 1 Berlin, A. 10. /hc/ Szeptember havi átlagos nagykereskcdelmi index 115*11 /1913 egyenlő 100-al/. A mult hónappal szemben 0.1 fo-el növekedett. /B.E./ 37^/_Eondon_az_egyiptomi ÉÍÍ2S-2í5é§i5_^2Y2Í!f:lii Stockholm, X* 10. /hc/ Kevée országban tudta a háború gazda­sági hatását annyira akadály nélkül kifejteni, mint Egyiptomban. Egyiptom gazdasági helyzetét vizsgáira, erre a megállcpitásra jutott az Economist. AZ árak és nyereségek ellenőrzésére, valamint a polgári fogyasztás szabályozására volna szükség a lap véleménye.szerint. Egyiptomot elárasztotta a külföldi vásárlóerő, amit a szövetséges csapatok és bizonyos támogatások -például gyapotf alvisárlás- hoztak az országba. A helyzetet félreismerhetetlenül tükrözi vissza a bank­jegyforgalom megnövekedése, amellyel szemben nem áll a fogyasztási cikkek megfelelő gyarapodása. Az árak meredeken mennek fölfelé, mivel /t/s/

Next

/
Thumbnails
Contents