Budapesti Értesítő, 1942. szeptember/2

1942-09-31 [1836]

böző stratégiai pontjain hatalmas rejtett ál olniszerrelcfcárakat építettek, amelyekben mindenfajta élelmiszert forgnák felhalmozni. A már meglévő 140. raktárhoz a legközelebbi jövőben még 12 további csatlakozik, amelyek már a befejezéshez közelednek^ összesen 200 ilyen raktárépületet fognak emelni. Ezekben a raktárakban különös fontosságú élelmi cikkeket, mint cukor, tea, kétszersült liszt, húskonzerv, hal, gyümölcs és főzelék kerülnek felhalmozásra, A raktárházaknak ez a tömeges épitése az angol munkaügyi miniszter kezdeményezésére indult meg és azért vált szükségessé, mert amint ez az amerikai levelező jelentéséből kitűnik azoknak a raktárépü­leteknek, amelyekben béke időkben az élelmiszorkészletek tároltál:, legnagyobb része a német légitámadások következtében elpusztult, nemcsak Londonban, hanem az összes nagyobb kikötő városok környékén is, A jelentés végéből az is kitűnik, hogy az éleémisserkészletek ilyen aprólékos szétosztását nemcsak az elkövetkezendő német légi­támadásoktól való félelem miatt rendelték el, hanem azok miatt a szállítási nehézségek miatt is, amelyek Angliában nap-nap mellett élesebb formát öltenek, /B.É./ 3 5*/ Kétség be e jtő a Szovjetunióellátási helyzete, G e n f, IX. 30. /hc/ A Daily Mail volt levelezője negállapitja, hogy a most következő télen a Szovjetunió polgári lakossága még többet fog tüzelőanyag és élelmiszerhiány alatt nélkülözni. Már a mult télen is sokan haltak meg éhség és hideg következtében, de ezeknek a száma a következő télen lényegesen nagyobb lesz, mert a nagyvárosokban a lakosságnak: hosszú téli éjszakákon át kell sor­ban állania az élelmiszer'üzletek előtt, ha egy darab kenyérhez akar jutni, /B.É,/ 36,/ A szená. tus_ elfogadta_ a farmerek javaslatát. Amsterda m, IX. 3 0. /hc/ Az angol hírszolgálat jelentése szerint most már az Egyesült Államok szenátusa is elfogadta a far— merblokknak azt a javaslatát, amely Roosevelt inflációollenes tör­vényének megváltőztatását célozza* /B.E./

Next

/
Thumbnails
Contents