II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1920

Csudáky Bertalan: Dr. Demeczky Mihály emlékezete 1855-1920

10

alkotásaival. Művészi keretbe illesztett ünnepélyeket, eseményszámba menő hangversenyeket és szinielőadásokat rendeztetett az ifjúsággal.

A szokásos belső programmon kívül még művészi szavalásra, művészi ritmusú beszédre is képeztette a növendékeket, melyre a Nemzeti Színház nagy művészét, Náday Ferencet nyerte meg, hogy a Coquelin értelmében való aktortól elsajátítsák a fellépés eleganciáját, a modorban, az előadásban, amilyen a magyar társadalomban eddig talán csak Náday tudott lenni. Demeczky mindenben kerülte a maradi, a rozsdás tanügyi nevezetességeket és különcöket, ő a modern nyugat tanügyi programmját kultiválta.

Csaknem minden évben egy-egy tanulságos kirándulásra, vagy hosszabb tanulmányútra küldi a növendékeket. Többször voltak Rómában, Nápolyban, beutazták Dalmáciát és Montenegrót, Erdélyt, a Magyar Felföldek történelmi nevezetességű helyeit. A földrajz és a nyelvtanulás előmozdítására az intézet kulturális felszerelését idegen nyelvű térképekkel és tanulságos müvekkel gyarapította. A nagy dimenziójú folyosók falait eredeti angol, francia, olasz, német és török térképekkel díszítette, hogy sétaközben is idegen nyelven olvasva eltanulhassák az idegen országok földrajzi nevezetességeit. Ő maga is mintegy hat idegen, művelt európai nyelv alapos ismerője és beszélője, széles látókört tudott adni az ifjúságnak s módjában volt tudása által a tanítás és haladás ellenőrzése is. Az idegen nyelvek gyakorlását bevonta az intézet által rendezett • matinékba is, ahol többször francia, angol és német nyelven írt színdarabokat adtak elő a növendékek.

Művelője volt mindannak, ami a magasabb fejlettségű ízlését gyarapította és jelentős mértékben járult hozzá az általános műveltség megszerzéséhez. Minden cselekedetéből kisugárzott az aktivitás készsége. Lelkesedni tudott minden értékesebb társadalmi, irodalmi, művészeti vagy jótékonysági mozgalomért s ezt a lelkesedését aztán intenzive tudta átültetni az ifjúság leikébe is. Egyébiránt a röviden- szólás embere volt. Nem beszélt a végtelenbe vesző áradattal, hanem katonásan, talpraesett rövidséggel szólott mindenről. Ilyen modorban vezette az intézetet is s hivatalos működésében nem szerette a Jules Lemaitre-féle émelygősen bőbeszédű, mindignyájas udvaroncokat. Mindenkit igazságosan értékelt, felnőttet és gyermeket egyaránt. Hangosszavú reklámszócsövei nem voltak, ö a pozitív képesség, a tudomány, az európai látókör minden jellegzetes feltételével haladt a maga útján előre, jóllehet sokszor súlyos akadályokkal kellett viaskodnia.

Szüntelenül kereste a fejlődés új útjait, sokféle nemzeti erőt, nemzeti kultúrát figyelt meg és mivel gyakran szokatlanul merész gyorsasággal, mozgalmasabb vérmérséklettel akarta megfigyeléseit értékesíteni s megvalósítani — életében nem jutott el olyan meg-