II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1918-1919

II. Iskolánk az 1918-19. és 1919-20. iskolai évben

5

r kúsznak, de a nemzet erőit összegyűjteni, szervezni, hogy szavukat a nemzet érdekében nagyobb nyomatékkai emelhessék fel, nemcsak nem akarják, hanem nem is merészelik. Az ellenség térfoglalása és magatartása már ekkor szétrombolta az elfogadható békefeltételek hazug meséiben való hitet, egyre tisztábban látjuk, mint előhúzódó sötét árnyékot, a rettenetesen lealázó békét. De ez nem fontos, fő az agitáció és az osztályharc. Február 25-én felszólítják a tanári kar tagjait, hogy a megtartandó szociális tanfolyamra jelentkezzenek, majd az általános iskolaszervezet tárgyalására kiküldendő bizottság megválasztását rendelik el (március 12.), melynek tagjai dr. Bartha, dr. Kozák és Szuchy tanárok lettek.

Március 15-én még megtartjuk a szokásos iskolai ünnepet, melynek hangja már nem régi, hiányzik belőle az ünnepi hangulat emelkedettsége ; az ünnepi beszéd — gyalázatos szitkozódás s akadnak tanulók, kik a magyarság szabadságünnepén vörös szalagot tűznek ki.

A március 21-iki események után következő napok ólomsúllyal nehezednek a lélekre. A csőcselék uralma, mióta áll a világ, borzalmakat szült. Az értelmiség kezéből kicsúszott a hatalom, a vezetést közveszélyes őrültek vagy gonosztevők ragadták magukhoz. Mindent lerombolni és gyökerestül felforgatni az általános jelszó s ennek megfelelően rendeleteikkel sikerül is az iskola rendjét tökéletesen felforgatni úgy, hogy eredményes tanításról többé szó sem lehet. Marx tanait, a «világboldogító eszméket» s a nemzetköziséget minden elképzelhető eszközzel igyekeznek az ifjúság fejébe verni; erre a tanári kar tagjai nem vállalkoznak, de nem is bíznának bennük, ezt csak szociológiailag képzett és megbízható emberek kezébe lehet adni. A szociológia tanáraival bővül ki tehát a tanári kar (Lax Angel S., Obláth, Simonyi), mert hát besúgókra is szükség van.

A feketének minősített tanári kar, a körülmények kényszerítő hatása alatt, március 26-án belép a szociáldemokrata pártba. Szomorú dátum volt ez nekünk, úgy éreztük, mintha ezzel a ténnyel közösséget vállaltunk volna az árulással. De később rájöttünk, hogy «szociáldemokrata mivoltunk» mit sem változtat a helyzeten. Egyformán adták ki a rendeleteket a tagoknak és nemtagoknak, melyeknek teljesítésére egyformán kényszerítettek mindenkit. Apagyilkosokat sem fenyegettek annyiszor forradalmi törvényszékkel, akasztófával és más mindenféle munkára serkentő eszközökkel, mint szerény testületünket. Bizalmifér fiaink által hozotF üzenetekből a tehetetlenségre kárhoztatott, haragból származó elkeseredettség érzésével vettünk tudomást. A helyzet kilátástalan, a jobb jövő reménye szivünkben él, melyet csak titokban táplálhatunk, mert besúgókkal vagyunk körülvéve.

Március 26-án jelenik meg a hirdetés, mely szerint Kunfi népbiztos rendeletéből «az intézeten belül fennálló egyesületek és fegyelmi ügyek feletti intézkedés jogát a direktórium veszi át», ez azonban «a tanulmányi és fegyelmi rendben változást semmiképen sem jelent». A direktórium még aznap megalakult, melynek tagjai Baros, dr. Kozák és Hencz tanárok, Fiilöp és Siebelka VIII. o. tanulók, Csizmadia, Matics és Nyigri VII. o. tanulók lettek az első összeállításban, mely később úgy módosult, hogy Baros és Hencz tanárok helyébe Szentesi és Vajda tanárok léptek be, mint a tanári karnak már amúgyis bizalmiemberei.

A direktórium összetételéből is nyilvánvaló, hogy a tanulók több