II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1916

IV. Az 1917/18. iskolai évre vonatkozó figyelmeztetések

IV. Az 1917/18. iskolai évre vonatkozó figyelmeztetések. A) A t. c. közönség tájékoztatásául. 1. Jelenlegi tanítványaink számára a jövő tanévre való fölvételt már júniusban elintéztük. A más tanintézetből jövő, vagy az I. osztályba belépni kívánó tanulók felvételének idejét a jövő iskolai év elején egyelőre nem álla­píthatjuk meg, de az érdeklődők figyelmét az intézeti kapun annak idején ki­leendő ily tárgyú hirdetésre irányítjuk. A fölvételre a tanulóknak szülőik vagy gyámjaik kíséretében személyesen kell jelentkezniük, írásban nem lehet jelentkezni. Az I-ö osztályba lépők születési és oltási bizonyítványt is tartoznak felmutatni. Az I. osztályba csak olyan tanulók vétetnek föl, akik 9 évesek elmúltak, a népiskola b-ik osztályát elvégezték s ezt bizonyítvánnyal igazolják, továbbá az iskola körletébe tartoznak (Kacsa-utca és Szegényház-utca innenső oldala, Vár, Döbrentei-utca, Fő-utca határán belül). A fölvétel alkalmával minden tanuló 10 korona felvételi dijat fizet, továbbá 2 koronát az évi értesítőre, 1 koronát az ifjúsági könyvtárra és 2 koronát a tanulmányi kirándulásokra és egyéb tanulmányi célokra, 40 fillért tintadíjra, 30 fillért pedig bizonyítványbélyegre. A katholikus tanulók ezenkívül még'2 koro­nát fizetnek énektanításért. Tehát a római katholikus tanulók összesen 17 korona 70 fülért fizetnek, a nem katholikus tanulók pedig 15 korona 70 fillért. Minden tanuló fölvételi lapot kap, amely lappal szeptemberben osztályfőnökénél jelentkezik. 2. Augusztus hó 31-én fogjuk megtartani a javító- és pótlóvizsgálatokat, szept. 1. és 2-án pedig a magánvizsgálatokat. A jövő tanév kezdetéről s a Veni Sancte napjáról az iskola hirdető tábláin annak idején kiteendő értesítések is adnak részletes felvilágosítást. 3. Az 1890. évi XXX. t.-c. rendelkezése azt a célt akarja elérni, bogy a giumnázium V. osztályába lépő ifjú további előképzésének irányát az alsó négy osztályban tapasztalt nehézségek számbavétele mellett biztosabban választhassa. A görög nyelvi irány előképzést ad a jogi, orvosi, papi, tanári, mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdászati és katonai pályákra. A görög helyeit választott tanfolyamban előképzést nyer a tanuló a jogi, orvosi, tanári (kivéve a nyelvészeti, bölcsészeti és történeti szakokat), mér­nöki, bányászati, erdészeti, gazdászati, katonai és tengerészeti pályákra. Az V. osztályba belépő tanulók irányválasztása a vall.- és közokt. nag'ymélt. miniszter úr 1890. évi 30.829. sz. a. kelt magas rendelete értelmében a beiratás alkalmával történik a szülők, illetőleg törvényes gyámok által teendő szóbeli, távollétök esetében pedig általok kiállítandó Írásbeli nyilatkozat útján. Az átlépés egyik tanfolyamból a másikba csak fölvételi vizsgálat alapján lehetséges a tanári testület engedélye mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents