II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1913
Bernolák Kálmán: Az elektromos kettős réteg
10 fémeknél, hanem a fémeknek folyadékokkal való érintkezése, sőt isolatoroknak érintkezése alkalmával is. A Volta által észlelt alap- jelenséget az elektronelmélet úgy magyarázza, hogy a réz nagyobb vonzással van az elektronra, mint a zink s így az elektronok a zink- ről a rézre fognak menni, ami közben munkát végeznek s ennek potentialkülönbséggel kell kapcsolatban lennie. Az elektronvándorlás egy bizonyos potential eléréséig tart, melyet az érintkező testek eredeti potentialja határoz meg. Az így keletkezett potentialkülönbséget nevezik érintkezési potentialkülönbségnek, mely ugyanazon fémekre nézve állandó, így pl. a réz és zinknél 3/i Volt. Különböző fémeknél ez érték változó, amit annak tulajdoníthatunk, hogy a különböző fémek nem egyenlő mértékben tudnak szabadulni elektronjaiktól, amit Füchbauer úgy igazolt, hogy vákuumcsőbe különböző fémeket (platina, ezüst, réz, zink, aluminium) helyezett el s ezeket csatornasugarak (kathodcsőben a positiv sarokról kiinduló sugarak) hatásának tette ki. E sugarak hatása alatt az elektronok egész könnyedén váltak el minden fémtől, mégis a rézről távozó elektronok tömege a zinkről távozóékhoz képest 128:192 viszonyban állott.1 Az érintkezési elektromosság alapját képezi a galván elemekből nyert elektromosságnak, mert a galván elemeknél fémeknek folyadékkal való érintkezése tetemes elektromosságnak forrása. Az elektromosság keletkezésének ezen módjánál azonban semmi esetre sem az érintkezés az egyetlen oka a folyamatnak, mert a chemiai bomlás, melyet a folyadék a fémben előidéz, rendkívül nagy mértékben növeli az elektromosság keletkezését. Ez az elektron- elméletből könnyen belátható. Az oldódó fémnek leoldott részei elektronjaikat a még nem oldott fémnek adják át, ami által a fém negativ töltést nyer, míg az elektronjaikat elvesztett atomok pozitív ionokat fognak alkotni. Minél nagyobb az oldódás s minél könnyebben adják át az oldott részek elektronjaikat, annál nagyobb lesz a hatás. Ha az oldódó fém zink, akkor a nyert elektronok helyébe saját meglevő elektronjaiból kell egv-két elektront elbocsátania, ami természetesen munkával jár. E munkát az oldó anyag molekulái végzik. Ha a zink mellé a folyadékba még oly fémet teszünk, mely kevésbbé oldódik, (mint pl. a réz), akkor a zink erősebb mértékben veszi föl az elektronokat, aminek eredménye a zinktől a réz felé haladó elektron áram lesz, mely addig tart, míg a zinken az elektronok száma nagyobb. Ha az elektronszám egyenlő, akkor az áram megszűnik. Amíg azonban a zink olvad, ez egyenlőség nem következhetik be s ezért lesz az áram 1 Fournier i. ni. 136—137. old.
